2009. november 28., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 173. (845.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Dagad a bundabotrány

Egyre több országot érint a nemzetközi futballbotrány. Törökországban a szövetség a saját kezébe vette a nyomozást, míg Albániában már a büntetések mértékét mérlegelik. Kínában 16 embert letartóztattak, Németországban házkutatásokat tartott a rendőrség.

A múlt héten kirobbant európai bundabotrány kapcsán a német rendőrség házkutatást tartott az egyik gyanúsított lakásán, ahol bizonyítékokat találtak arra, hogy a 21 éves férfi egy harmadosztályú labdarúgó-mérkőzést igyekezett manipulálni. A megvesztegetéssel vádolt illetőt még keresik. Időközben a kínai média jelentései szerint 16 embert tartóztattak le az ázsiai országban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az első osztályú nemzeti bajnokság összecsapásait igyekeztek manipulálni. Emellett megneveztek négy korábbi játékost, edzőt és hivatalos személyt, akiket szintén ebben az ügyben vettek őrizetbe. A török szövetség úgy döntött, vizsgálatot indít a mérkőzéseket befolyásolók ellen. Az albán szövetség bejelentette, azokat a klubokat, amelyekről kiderül, hogy érintettek a bundabotrányban, megbüntetik.

A bochumi államügyészség a mérkőzések befolyásolásával kapcsolatban kilenc érintett országról, köztük Magyarországról tett bejelentést. Konkrétan a Fenerbahce–Honvéd Európa Liga-selejtezőt vizsgálják. A több mint kétszáz meccsből álló "gyanús" listán a Metalurg Donecknek a szlovén Interblock Ljubljana elleni találkozója is szerepel.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó