2009. november 26., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 171.-172. (843.-844.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Mentális recesszió

Egy közszájon forgó mondás szerint Ukrajna azon kevés országok egyike, amelyet nem érintett az idei gazdasági válság. Nem is érinthette, teszik hozzá, tudniillik az ország évről évre akkora recessziót él át, hogy a mostani világkrízis meg se kottyant neki. Úgy van vele, mint halott az utólagos agyonveréssel. A szovjet érába belekóstolt nemzedékek a rendszer- és néminemű országváltás után naivan azt hitték, a brezsnyevi pangás korszakát már aligha lehet alulmúlni. Nos, lehetett. S bármilyen furcsa, az általános – gazdasági és morális – recesszió épp a remény legszebb pillanataiban vált életünk mindennapos kísérőjévé, az ún. narancsos forradalom után.

Hisz miben bíztak a Majdanon fagyoskodók? Mindenekelőtt a társadalmi megbékélésben. Abban, hogy az új vezetéssel Ukrajna mihamarabb magáévá teszi az európai értékrendet, integrálódik, de legalábbis közelebb kerül az olyan közösségekhez, mint az EU, a NATO. Kialakul egy demokratikus jogrendszer, fellendül a gazdaság, nagyobb figyelmet és tiszteletet kapnak a milliókkal, magánrepülőgépekkel, luxusautókkal, kacsalábon forgó villákkal nem rendelkező állampolgárok milliói is. Bíztak abban, hogy egy – a nagyságához és a népességéhez méltó módon – megbecsült ország állampolgárai lehetnek.

Ehelyett megkapták azt, amit a legkevésbé szerettek volna. Ukrajna a világ élenjárójává vált szinte minden negatív összevetésben. A nagyon kevés gazdag még gazdagabb lett, az amúgy is csekély számú középréteg lecsúszott a szegények szintjére, s a szegények még szegényebbekké váltak. Megszüntetése helyett fénykorát éli a korrupció, s leginkább azok fojtanák meg egymást egy kanál vízben, akiknek a feladatuk az összefogás, s ez által az ország népének az összefogása lenne. A kudarcokat látszatcselekvéssel álcázzák, a demokratikus jogállapotok kiépítését a nacionalizmus állami szintre emelésével helyettesítik.

Nem csoda, hogy az őt hajdan úgy szerető, rá úgy odafigyelő államok, struktúrák is teljesen másképpen kezelik Ukrajnát, mint a Majdan idején. Pontosabban lekezelik. A geopolitikai játszmák miatt korábban Kijevben erősen érdekelt Egyesült Államok közömbössé vált iránta, más régiók felé fordult. Az Európai Unió egyre nagyobb rosszallással viseli el a vezetés kiszámíthatatlanságát, szerepét a gázháborúban, az orosz – grúz konfliktusban, és mindinkább egyértelművé teszi: Ukrajna nemhogy az integrációban nem reménykedhet, de a társult viszonyban, szabad kereskedelemben, vízummentességben sem. Oroszország pedig úgy játszik az országgal, mint macska az egérrel, alig várja azt, hogy ha nem is nyeli le, de megfelelő ketrecbe terelje.

Ezek után nem csoda, ha az ember csak ámul és bámul, amikor elolvassa az elnökjelöltek listáját, s erős déjŕ vu érzése támad, amikor meghallgatja egyesek programbeszédét. A politika színpadán bokázik és szónokol, ugyanis a Majdan szinte valamennyi egykori főszereplője, az utóbbi öt esztendő életünket befolyásoló összes fura ura, kezdve az államfőtől a kormányfőn át egészen a parlament elnökéig. És úgy tesznek, miközben széles mosollyal ismétlik az öt évvel ezelőtt általuk elmondottakat, mintha a nép teljes amnéziában szenvedne. Holott valószínűleg őket támadta mag a mentális recesszió mindinkább elhatalmasodó kórja.

Jelzem, ebben az esetben az egyik legjobb vírusölő a szavazócédula. Az ország ugyan nem válik hipp-hopp makkegészségessé, de van csekély esély arra, hogy megtegyük az első botladozó lépéseket a felépülés útján.

Kőszeghy Elemér

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó