2009. november 24., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 170. (842.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Ahol a jelen nem feledi a múltat
Técsőn rövidesen befejeződik a Kossuth-szobor felújítása

Hamarosan két örömteli eseményt ünnepelhet Técső magyarsága. A közeljövőben ünnepélyes keretek között átadják a felújított Kossuth-szobrot és teret, tavasszal pedig az I. világháborús emlékmű újraállítását tervezik a református egyház és az érdekvédelmi szervezetek.

– Városunk Kossuth-szobra a hatodik a világon, már 1899-ben állt. Büszkék vagyunk erre – mondja László Károly tiszteletes. – Sajnos, az elmúlt évtizedek igencsak megrongálták ezt a csodálatos emlékművet, amely több rendszerváltást is átélt, s ma is az eredeti helyén található.

A szobor és a park megújulása a városrendezés keretében történik. Az egyház megállapodást kötött a városi tanáccsal, hogy a költségeket fele-fele arányban állják. A helyi reformátusok Bacskai József, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja közbenjárásával sikeres pályázatot nyújtottak be a magyar külügyminisztériumhoz, aminek köszönhetően 350 ezer forinthoz jutottak. Ez az egyház és a magyarság önrésze, magyarázza László Károly.

Amennyiben minden a tervek szerint alakul, két héten belül sor kerülhet az ünnepélyes átadásra. A munkálatok ottjártunkkor is javában tartottak. A tiszteletes beszélgetésünk közben kiemelte: bár az említett összeg a 70 ezer hrivnyára rúgó költségek felét sem fedezi, a hiányzó részt a polgármesteri hivatal állja.

– Másik tervünk, hogy felépítjük az I. világháború áldozatainak emlékművét – folytatja László Károly –, melyet Kárpátaljának Csehszlovákiához való csatolásakor a csehek leromboltak. Szerencsére vannak képeink róla, így módunkban áll eredeti formájában visszaállítanunk. A városban működő magyarságszervezetek és az egyház még tavasszal létrehozott egy emlékmű-bizottságot, amelynek én lettem a vezetője. Felkértem az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi vezetőit, a gazdák és a vállalkozók szövetségét, a történelmi egyházakat, hogy támogassák a kezdeményezést. Hála Istennek, pozitív volt a fogadtatás.

Az újraállítás sok pénzbe kerül. Eddig 49 500 hrivnya, 1600 euró és 370 000 forint gyűlt össze a nemes cél érdekében. Az adományozók között több mint 130 magánszemély van. Az UMDSZ 15 ezer, a KMKSZ 5 ezer hrivnyát nyert e célra egy-egy pályázattal. Támogatta a kezdeményezést a Kárpátaljai Református Egyházkerület is. A szükséges pénz 85 százaléka már biztosított.

– Kora tavasszal szeretnénk hozzákezdeni a munkához – folytatja. – Már megrendeltük a márványlapokat.

Mint azt beszélgetésünk közben László Károly elmondta: nagypaládi születésű, s immár 18 éve szolgál Técsőn. Itt egészen más nép lakik: érzi azt, hogy valóban kisebbségben él. És talán ez ösztönzi arra, hogy nagy dolgokat tegyen. Mert amikor szobrot állít vagy temetőt újít fel, akkor jelzi: itt van és itthon van.

Tóth Viktor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó