2009. november 24., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 170. (842.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Közös gyász – közös emlékezés

A vesztegzár ellenére sokan érezték úgy, kötelességük fejet hajtani a szolyvai honfoglalási harcos emlékművénél és az emlékparkban. Sőt, a 65 évvel ezelőtt malenykij robotra hurcoltak emlékének magyarországi és felvidéki honfitársaink is adóztak. A koszorúk, mécsesek, nemzeti színű, címeres gyertya lángja mindannyiunk kegyeletét szimbolizálja.

– Ahol állunk, számunkra szent hely – hangsúlyozta dr. Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke. – Itt nyomatékosíthatjuk: a sztalini önkény áldozatai nincsenek elfelejtve.

Markovits Kretz Eleonóra, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének elnöke Müller Judittal, a Baranyai Megyei Múzeum igazgatóhelyettesével felavatta a márványtáblát, amely a Magyarországról a lágerekbe elhurcolt németeknek állít emléket.

– Nagyszüleink sorsa tragikus volt – mondta Markovits Kretz Eleonóra. – Akik hazatértek, közülük sokan már nem találták a szüleiket, a rokonságukat, mert időközben, felrúgva minden nemzetközi jogot, kitelepítették őket Németországba. Nekünk, leszármazottaknak tenni kell azért, hogy a világ szembesüljön a történtekkel, amiről évtizedekig hallgatni kellett.

Az egybegyűlteket köszöntötte Köteles László, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője is. Mint hangsúlyozta, a szlovákiai magyarság nevében tiszteleg az elhurcoltak emléke előtt, hiszen a sors közös volt: a Bodrog-közből, az Ung-vidékről is a szolyvai, Abaúj, Torna, Borsod és Gömör megyékből pedig a szanoki és a szambori táborba hurcolták az embereket.

– Köszönet illet minden egyes kárpátaljai magyart, aki itt tiszteleg, pártállástól függetlenül, hiszen közös a gyász – hangsúlyozta a parlamenti képviselő. – Ha belegondolunk, tulajdonképpen a felvidéki Bodrogköz és Ung-vidék legnagyobb köztemetőjében vagyunk.

Nagy András túlélő megható szavakkal emlékezett lágertársaira, az átélt borzalmakra. Füredi Károly, a honvédelmi minisztérium államtitkára a magyar kormány koszorúját helyezte el a siratófalnál. Jelen voltak Magyarország kijevi nagykövetségének, az ungvári főkonzulátus és a beregszászi konzulátus, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselői. A megemlékezők között ott volt a munkácsi Kizman Zoltán is, akinek a nagybátyja raboskodott Szolyván.

– Az unokatestvéremmel vonattal jöttünk, hogy meglátogassuk rokonunkat a lágerben. Nagyon hideg volt. Rengetegen – elsősorban magyarok, de németek is – jöttek, főleg asszonyok, hogy megtudják, mi van hozzátartozójukkal – emlékezik vissza. – Aki tudott, ruhaneműt, lábbelit hozott. Láttuk, hogy a tábor mellett ásnak, ahová letakart szekerek mennek. Gyerekfejjel fel sem fogtuk, mit visznek. Ma már tudjuk: halottakat. Valódi tömeggyilkolás zajlott. A rabok ételébe az "orvosok" darált üveget tettek, hogy minél gyorsabban elpusztuljanak. Szörnyű bosszúvágy volt bennük.

Tóth Viktor

Főhajtás a Vérke partján

Beregszászban a rendezvény annál az épületnél kezdődött (ma az 5. számú középiskola), ahonnan a férfiak 65 évvel ezelőtt háromnapos munkára indultak. Sokan gyűltek össze az áldozatok emlékművénél, ahol Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Nemzeti Tanácsának elnöke mondott beszédet.

Az átélt borzalmakról Nagy András túlélő szólt, majd Kincses Margit református lelkipásztor imádkozott a hősök lelki üdvéért.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó