2009. november 24., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 170. (842.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Állattenyésztés vagy földművelés?
Egyik pótolhatja a másikat

A kívülállónak olybá tűnhet, mintha vidékünk magyar gazdálkodói minden településen ugyanúgy tevékenykednének. Az aprólékosabb elemzés során azonban kiderül, az Ungvári, a Munkácsi vagy a Beregszászi járásnak is megvan a maga sajátossága. Ezúttal a nagyszőlősi járási Feketepatakon jártunk.

– Nehéz volt az indulás – emlékezik Kész Béla. – Három évig Salánkon éltünk, aztán kaptunk négy karót, itt, Feketepatakon, és azt mondták, építkezzünk, itt fogunk lakni. Feleségem minden idejét lekötötte a munkája, én pedig autóvezető-oktatóként balesetet szenvedtem, hat hónapig nyomtam a kórházi ágyat.

– A bikák húztak ki akkor bennünket a csávából – csatlakozik társaságunkhoz Szilvia, a feleség. – Sárosorosziban volt kaszálónk, öt-hat bikát neveltünk, egyedül, segítség nélkül, szerződéses alapon. Előbb a kolhoz adott növendékállatokat és takarmányt. Etetni, gondozni kellett őket. Súlyuk alapján fizették a munkabért.

– Maradtunk a négylábúaknál – folytatja Béla. – A bikák mellett belevágtunk a sertéstenyésztésbe is. A mellékállás végül főállássá vált, mert a kolhoz megszűntével mi is földterületekhez jutottunk, amelyek megműveléséhez már kevésnek bizonyult a szabadidő. Ez a munka teljes embert követelt. Búzát, árpát, tritikálét és kukoricát termesztettünk, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel.

Az egyik év jobban ment, a másik kevésbé, ám a kisebb sikertelenségek ellenére megmaradtak az említett négy alapvető kultúránál.

– Hallgattam az öregek tapasztalatára, akik azt mondták, több lábon kell állni, ha az egyik próbálkozás nem jön be, majd bejön a másik.

– Érdemes párhuzamosan állattenyésztéssel és a földműveléssel foglalkozni vagy váltani, úgymond szakosodni kellene?

– Tapasztalataim szerint a kettő együtt az ideális. Ha befuccsol az egyik, még mindig ott a másik. Volt úgy, hogy a mezőgazdálkodás került túlsúlyba, a vetés is szépen mutatkozott. Azt mondtam, ha nem jön valami csapás, gazdagok leszünk. Jött a jégverés. Ígérték, kapunk kártérítést. Még ma is küldik. Hogy mikor ér ide?...

– Az állattenyésztésben is van hasonló rizikó?

– Természetesen – kapcsolódik ismét beszélgetésünkbe Szilvia. – Mindenekelőtt a politika. A kormány áldását adja a tömérdek mennyiségű importhús behozatalára, és nem törődik azzal, hogy ezzel leveri a felvásárlói árat, tönkreteszi a hazai kistermelőt. Előfordult, hogy semmi hasznunk nem volt a disznókon, mert kénytelenek voltunk önköltségi áron értékesíteni. Helyben szinte nem is lehet eladni, hiszen ebben a faluban jóformán minden portán nevelnek sertést.

– Állami segítség?

– Mit mondjak? – kérdez vissza a férj. – Ötvenötödik évemet taposom, de én olyat még nem láttam, pedig nem ma kezdtem gazdálkodni. Úgy tudom, legfeljebb azok kapnak valami kis pénzt – persze, attól is felkopik az álluk –, akik legalább kétszáz vagy háromszáz hektáron gazdálkodnak. Lehet, hogy nekem is hamarosan küldenek majd, mert lassan már annyi föld hever itt, Feketepatakon parlagon, csak győzzem megművelni!

Nigriny Szabolcs

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó