2009. november 12., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 163.-164. (835.-836.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
A kárpátaljai botrányhős is indulna
A tréfás "Mindenkiellen" esete a többiekkel

Az influenzajárvány és az azt kísérő pánik hatására némileg a háttérbe szorult az elnökválasztási kampány. Legalábbis klasszikus értelemben, mert a jelöltek azért a "víruskérdést" is politikai szintre emelték, s ki-ki a maga módján próbál abból hasznot húzni. A Központi Választási Bizottság (CVK) közben lezárta a jelöltállítást, már csak hiánypótlásra van lehetőségük azoknak, akik hivatalosan is jelezték kandidálási szándékukat.

Ukrajnában tizenhat olyan jelölt akadt, aki mindamellett, hogy jegyzékbe vétette önmagát, zálogba is helyezte az indulás feltételéül szabott 2,5 millió hrivnyát. A tekintélyes összeget csak az a két jelölt kapja vissza, aki bejut a második fordulóba. Sokan akadtak olyanok is, akik ugyan megjelentek a CVK-ban az induláshoz szükséges dokumentumokkal, csak éppen a lényegről, azaz a két és fél millióról feledkeztek meg. Az egyik ilyen derék kozák, akit a pénzgarancia bemutatása híján elküldtek, a bíróságon perelte be a választási bizottságot.

A jelöltállítás egyébként október 20-án kezdődött, s az első kandidáló – Oleg Rjabokony – három nappal később jelentkezett. Az előzetesen számításba vett valamennyi jelölt idejében jelezte részvételi szándékát. A közvélemény-kutatók által a legesélyesebbnek tartott Viktor Janukovics például nyolcadikként vétette jegyzékbe magát. A felmérések azt mutatják, legnagyobb ellenfele a jelenlegi kormányfő, Julija Timosenko lehet. A hivatalos kampányrajt előtt elemzők még úgy vélték, surranópályán komoly meglepetést okozhat Arszenyij Jacenyuk is, ám az utóbbi hetekben az ő népszerűségi indexe csökkenésnek indult. A regnáló államfő, Viktor Juscsenko szintén jelezte, szívesen folytatná, ám valamennyi mérvadó elemző egyetért abban: ha a későbbiekben nem lép vissza, s valóban megméretteti magát, a január 17-i eredmények valószínűleg a politikai értelemben vett halálát jelentik majd.

Mint említettük, komolyabb hiányzó nincs a magukat lajstromba vevők között, a korábbi években megismert és kiismert arcokkal találkozhat a választó ezúttal is. Talán csak a kijevi főpolgármester, Leonyid Csernoveckij távolmaradása tekinthető kisebb meglepetésnek, főként úgy, hogy miután megnyerte a fővárosi előrehozott választást, többször is kijelentette: szeretne az ország elnöke lenni. Ellenben akár kárpátaljai indulója is lehet az államfőválasztásnak. Ungvár polgármestere még múlt pénteken adta le a papírokat, ám személyéről tegnapi lapzártánkig még nem döntött a CVK. Megyeszékhelyünk botrányhős polgármesterén kívül, aki az elmúlt időszakban antiszemita kijelentéseivel országszerte is elhíresült, még két hölgy – Natalija Vitrenko és Ljudmila Szuprun – részvételi szándékát illetően nem hozott végleges döntést az arra illetékes grémium. A teljes listát november 18-ig feltétlen nyilvánosságra kell hoznia a Volodimir Sapoval vezette testületnek.

Aktuálpolitikai szemlénk végére egy igazán megmosolyogtató mozaikot hagytunk. A szavazócédulákon egy bizonyos Vaszil Protivszih nevével is találkozhatunk, akinek a családneve ugye magyarul annyit tesz, mint: "mindenkiellen". A feltehetőleg jó humorral megáldott illető eredeti vezetékneve Humenyuk volt, amit októberben változtatott meg Protivszihre. Trükkjével akár jelentős mennyiségű voksot is besöpörhet, hisz aki egyik jelöltet sem tartja támogatásra érdemesnek, az könynyen, akár véletlenszerűen is a "mindenkiellen" kockát ikszelheti be.

Dunda György

Akik államfők akarnak lenni

A CVK által előzetesen már jóváhagyott államfőjelöltek listája jelentkezésük időrendje szerint:

Oleg Rjabokony, független

Anatolij Hricenko, a Mi Ukrajnánk–Népi Önvédelem tagja

Arszenyij Jacenyuk, a Változások Frontja vezetője

Petro Szimonenko, az Ukrán Kommunista Párt elnöke

Volodimir Litvin, a parlament házelnöke

Szerhij Tihipko, az Ukrán Nemzeti Bank volt elnöke

Inna Bohoszlovszkaja, független

Viktor Janukovics, a Régiók Pártja elnöke

Viktor Juscsenko, jelenlegi államfő

Jurij Kosztenko, az Ukrán Néppárt elnöke

Oleg Tyahnibok, a Szvoboda vezetője

Julija Timosenko, jelenlegi miniszterelnök

Mihail Brodszkij, a Szabad Demokraták Pártjának elnöke

Olekszandr Pabat, fővárosi képviselő

Olekszandr Moroz, az Ukrán Szocialista Párt elnöke

Vaszil Protivszih, független

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó