2009. november 10., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 162. (834.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Szélrózsa
54 országban nyugszanak magyar katonák

Sólyom László szerint határon túli magyarok sírjainak is helye lenne a Nemzeti Sírkertben, hiszen ez nemzeti és nem állami sírkert. "A magyar nemzet nem korlátozódik a Magyar Köztársaság határai közé, emlékezetünk sincs az államhatárok közé zárva" – fogalmazott a köztársasági elnök. Az államfő kijelentette: meg kellene gondolni, mit tehetünk a történelmi családok kriptáiért, nagyjaink sírjaiért, a ’48-as és világháborús sírokért és emlékhelyekért a szomszédos országokban.

Holló József, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának főigazgatója emlékeztetett arra: 91 évvel ezelőtt fejeződött be az első világháború, és a jelenlegi ismeretek szerint 54 országban vannak magyar katonák eltemetve. Mint mondta, a magyarság embervesztesége a XX. század első felében "kimagaslóan, megdöbbentően" alakult. Az első világháborúnak 660 ezer magyar hősi halottja van, a második világháború vesztesége majdnem ugyanennyi.

Tőkés maradt az EMNT elnöke

Megerősítette elnöki tisztségében Tőkés Lászlót hétvégi kolozsvári plenáris ülésén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), határozatot fogadva el arról, hogy a szervezetet egyesületként bejegyzik a bíróságon – számolt be az erdélyi Krónika és az Erdély.Ma hírportál. Az ügyvezető elnök Toró T. Tibor lett.

Az ülés utáni sajtótájékoztatón a református püspök felvázolta a romániai magyar közösség helyzetét. Példákkal is szemléltetni próbálta az általa "békés etnikai genocídiumnak" nevezett folyamatot, amely immár 90 éve az erdélyi magyarság ellen irányul. Míg száz évvel ezelőtt a románok Erdély lakosságának az 53,8 százalékát, a magyarok pedig a 31,6 százalékát tették ki, a románok aránya 2002-re 74,7 százalékra nőtt, a magyaroké pedig 19,6 százalékra csökkent. Míg 1910-ben Kolozsvár lakosságának 81,6 százaléka volt magyar, mára a románság képvisel ilyen arányt a kincses városban.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó