2009. november 3., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 158. (830.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
A hosszú élet titka

Dorcki József 1919. február 19-én született a nagyszőlősi járási Csepében, azaz közel 91 éve. Háza semmiben sem különbözik a többitől, legfeljebb annyiban, hogy csengőt valami miatt nem szerelt sem a kapura és a szőlőlugas környékén is hiába keresem. A szomszédok biztatnak, csak dörömböljek bártan, de még jobb, ha kiabálok. Biztos meghallja.

Nem kell sokat várnom, az idős ember fiatalos mozgással jön felém. Mosolyog. Én is viszonzom, ám az én arcomról pár pillanat múlva leolvad.

– Most nem alkalmas a beszélgetés – közli, mikor felkeresem. – Ebédet főzök, jöjjön vissza egy fél óra múlva.

Úgy tettem.

– Józsi bácsi! Mi a hosszú élet titka?

– Állandóan dolgozni kell, fiam, és közben nem szabad meghalni! Emlékszem, az apám, aki 98 évet élt, már tizenkét éves koromban azt mondta, ha élni akarok, dolgozzak. Nagynövésű, derék gyerek voltam. Bírtam.

– Ilyen génekkel könnyű! Édesanyám csak 66 évet élt, de a nagymamám 116-ot! Ezt a rekordot szeretném megdönteni. Már nem is maradt sok hátra, kicsivel több mint 25 év! De edzett fickó vagyok ám! A lágert is megjártam. Nem volt könnyű, rendesen megszenvedtem. Ötszázból kétszázötvenen maradtunk. Két évig nem láttunk húst, legfeljebb romlottat, amit a tisztek nem ettek meg. Híg csalánlevest kaptunk, aminek se íze, se bűze nem volt. Hála Istennek elmúlt! Tizennyolcan voltunk Csepéből, egyedül én maradtam életben.

– Utána?

– Hazajöttem, családot alapítottam. Három fiam született. Tizennyolc rubelt kerestem havonta. Ötödmagunk éltünk belőle. Képzelheti. Az asszony a gyerekeknek a kalapomból varrt papucsot. Három évig aludtak pólyában. Nem volt pénz párnára, paplanra, kiságyra. Nagyon szűkösen éltünk. Csak a húsvétokat és a karácsonyokat ültük meg.

– Aztán a gyerekek is kirepültek...

– Az egyik Szászfaluban van, a másik Ungváron, a harmadik a temetőben. 37 évesen halt meg. A mája vitte el.

– Dohány, ital...

– Az én zsebemben hiába keresné a cigarettás dobozt. Sose volt! Látja ott, az asztalon azt a vodkásüveget? Nyáron bontottam meg, még mindig félig van.

– Hogy telnek a napok?

– Tizenkilenc éve nem a legjobban. Itt hagyott a feleségem. Negyvenöt évet éltünk együtt. Azóta magam vagyok. Teszek-veszek, mindent egyedül csinálok. Ezért is küldtem el az előbb, mert nem szeretem, ha lábatlankodnak körülöttem. Néha gyengén érzem magam, de a vasparipát még elő-előkapom. A múlt héten is felpattantam rá, bebicikliztem Nagyszőlősre. Húsz kilométer oda, ugyanannyi vissza. Csak a térdeim bírnák. Már gyengülnek a rugók! Lehet, hogy robogóra cserélem a kerékpárt...

Nigriny Szabolcs

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó