2009. október 31., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 157. (829.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Tribusz Antal – a futó legenda
78 évesen is újabb csúcsokról álmodik

Nem végeztünk statisztikai felmérést, ám aligha tévedünk, ha azt állítjuk, kevés olyan sportszerető ember van szűkebb pátriánkban, aki ne ismerné az elnyűhetetlen futógép, Tribusz Antal nevét.

Immáron több mint hat évtizede, egészen pontosan 1948-ban, 17 esztendősen esküdött örök hűséget az atlétikának. Annak ellenére, hogy az ötvenes években egy baleset következtében harminckét évre kénytelen volt szögre akasztani a szöges cipőt, mégis tízszeres ukrán bajnok és nyolcszoros kupagyőztes. "Nyugdíjba" vonulása óta az országos és nemzetközi szenior versenyek állandó szereplője. Hobbija még a festészet és a sakk. Utóbbi azért, mert a táblán is van négy futó, s közülük gyakran az egyik, akár éppen ő, bármely játszma sorsát eldöntheti.

Tóni bácsi sorsát mégsem a sakk, hanem a sportpálya rajtpisztolyának számtalan dörrenése döntötte el. Néha becsapta, mert tizedszerre sem dördült el, máskor viszont a legjobb pillanatban szólt, s akkor ellenfelei már csak bottal üthették a villámgyors lábú, nádszálvékony sprinter nyomát.

– Sprinterként kezdtem. A kétszáz és négyszáz méteres gyorsfutás volt a kedvencem, de a legrövidebb távon is jeleskedtem. A hatvan métert például 6,7 másodperc alatt tettem meg, 10,8 alatt robogtam százon. Ez abban az időben nemzetközi szinten is kiváló eredménynek számított és nem sokkal maradt el az akkor szovjet csúcstól. De nem a rekordokat hajszoltam. Egyszerűen élveztem, hogy futhatok. Később ezért tértem át a hosszabb távokra.

– Mi az élvezet a futásban?

– Soha nem dohányoztam és nem alkoholizáltam. Mindig a nagy-nagy szabad tér, a tiszta levegő és a természet vonzott. Tulajdonképpen festő szerettem volna lenni, mert volt rajzkészségem. Több neves képzőművészt ismertem, barátkoztam velük, együtt jártuk vidékünk kies tájait. Boksay is egyik mesterem volt. Végül másképpen alakult. Az ungvári Szpartak pálya mellett laktunk, gondoltam egyet, futócipőt húztam és irány a közeli Domonya, Nevicke, Perecseny vagy a radvánci "sötét" erdő. Szinte észre sem vettem, hogy közben kilométerek százai rakódtak le az izmaimba. Ma is futok. Rendületlenül, szinte mindennap. Amennyiben jó az idő, a szabadban, ha nem, akkor teremben, 3–1-es beosztásban. Három napot edzem, egyet pihenek. A városban lépcsőzéssel, kint a terepen emelkedőkön erősítem magam. Kell a kondícióhoz. Így lesz ez addig, ameddig az egészségem engedi. Úgy érzem, még engedi...

– Vannak társai, csatlakozik-e valaki, ha látják, hogy fut, vagy ahogy a világhírű film állítja: a hosszútávfutó tényleg magányos?

– Á! A mai fiatalokat már nem érdekli a futás, más a divat. A számítógép mindent "überel". Jól tapintott rá a film rendezője, a hosszútávfutó valóban mindig magányos. Pedig a futás nem unalmas, bármennyire is monotonnak tűnik. Más és más télen, tavasszal, nyáron vagy ősszel. Erőnléti felkészüléssel kezdem az évet, majd gyorsasági edzésekkel folytatom. Nyáron jönnek a versenyek. Természetesen a veteránok között. A legtöbb megmérettetésről éremmel térek haza. Ősszel pedig következik a levezetés. Mindegyik fázisnak megvan a maga sajátossága, szépsége, s emellett a szabadság, a könnyed lebegés felemelő érzése.

– Hogy jött képbe a sakk? A figurák nem lebegnek, igencsak táblához "ragadtak".

– Ez egy másik, különleges őrület. A kitartást, a kombinációkészséget és az küzdeni tudást fejleszti. Egy játszmát soha nem lehet átgondolás nélkül, találomra lejátszani. Vannak ugyan villámpartik, ám akárcsak a futásban, határozott taktikai terv és stratégia nélkül nincs eredmény. Mostanában feladványokat készítek, amiket már külföldön is többször elismertek. Eddig hatot díjaztak. A sakk gyermekkori hobbi, számomra művészet. Szakkönyvtáram félezernél is több kötetes.

– November 18-án lesz 78 éves. Mit kívánhatunk születésnapjára?

– Egy újabb rekordról álmodom. Az Ungvár–Perecseny húsz kilométeres táv felér egy fél maratonnal. Két óra húsz perc alatt teljesítettem. Úgy érzem, felkészült vagyok az újabb rekorddöntésre. Ám egyvalami nagyon fáj, két éve már, hogy meghalt a feleségem. Tudja, ez a legnagyobb baj...

Nigriny Szabolcs

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó