2009. október 31., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 157. (829.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
A megnyugvás napja

Amerre csak jártam a héten, koszorúk özöne, fehér és színes krizantémok figyelmeztettek: mindenszentek ünnepe, halottak napja közeleg.

Holnap csokorba szedjük virágainkat, kézen fogjuk szeretteinket, és lassú léptekkel elindulunk a temető felé. A sírhoz, a szent helyhez, ahol úgy érezzük, várnak bennünket. Vár az édesanya, az édesapa, a nagyszülők, a kedves barát, mert nincs ember, aki ne veszített volna el valakit, akihez belső késztetésből el kell vándorolnia.

A valakik között ott vannak azok az emberek is, akik sem a családhoz, sem a baráti körhöz nem tartoztak, mégis fájó szívvel hallottuk, nincsenek többé.

S ott állunk, a mindennapi rohanást, gyűlöletet, hiúságot, a munkát, a felhőtlen boldog pillanatokat otthon hagyva. Elhelyezzük virágainkat, meggyújtjuk a gyertyákat, s összekulcsolt kézzel, egymást istápolva és egymásból erőt merítve nézünk bele a gyertyák fényébe.

Mintha ebben a fényben keresnénk és látnánk meg a szeretett arcot. A virágok szirmaikkal egy-egy emléket idéznek.

Mindenki másként éli meg e perceket. Felteszi a kérdéseket, bár tisztában van vele, ezekre senki sem tudja a választ addig, amíg él.

Marad a virág és a gyertya. Mert így illik, így tették elődeink is. Mert még senki nem jött vissza elmondani, onnan túlról, hogy ők mire vágynak.

Lehet, éppen arra, hogy legyen egy nap, amely csak az övék. Az emlékezés, a fájdalom, az elmúlás, a megnyugvás keresésének napja.

Hát legyen...

Értük... és saját magunkért is.

Nigriny Szabolcs

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó