2009. október 31., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 157. (829.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Lucenko seregek nélkül érkezett

Egy évvel ezelőtti látogatásakor belügyis csapatok kíséretében érkezett Kárpátaljára Jurij Lucenko. A belügyminiszter a rossz közbiztonságra hivatkozva új vezetőket nevezett ki a kárpátaljai rendőrség élére. Pedig akkor a statisztika javuló tendenciát mutatott.

Ezúttal nem jöttek vele katonai egységek, és új rendőrfőnök sem, pedig az minden korábbinál indokoltabb lenne. Ezt sajtótájékoztatóján ő maga is elismerte. Az elmúlt év alatt ugyanis jelentősen romlott vidékünkön a közbiztonság. A gyilkosságok száma például a tavalyihoz képest 50 százalékkal nőtt. A súlyos bűncselekmények között számon tartott rablásokból és fegyveres rablótámadásokból 20 százalékkal lett több.

A helyzet valóban indokolttá tenné, hogy belügyis egységeket vezényeljenek Kárpátaljára, illetve növeljék a rendőri állományt. Erre azonban egyelőre nincs lehetőség. A kárpátaljai vezetőket arra kéri, hogy támogassák az egykori katonai laktanyák valamelyikének felújítását, mivel ott helyeznék el a belügyis egységeket. Hogy ez mikor történik meg, egyelőre nem ismert. Sajnos a bűnözési hullám az egész országot elárasztotta, így a rendőri részvétel növelése minden régióban indokolt lenne.

Kárpátalján hatalmas erdőterületeket vettek bérbe magánszemélyek. Ezek a vállalkozók sokszor máris saját tulajdonukként kezelik ezeket, kitiltják a kirándulókat, a természet szerelmeseit. Erre azonban nincs joguk. Sőt, a hatályos törvény szerint a bérbevétel is jogellenes. Az erdő mindenkié, senkinek nincs jogában kisajátítani, mondta Lucenko. A bitorlókra kemény megtorlások várnak. A rendőrség ugyanis hamarosan átfogó akcióba lép az ilyen vállalkozók ellen.

A továbbiakban az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy Pavlo Kononenko rendőr-vezérőrnagy, közvetlen kárpátaljai beosztottja valóban vásárolt egy értékes ingatlant. A több százezer hrivnyába került családi házra banki hitelből teremtette elő a vételárat, amit évek alatt a fizetéséből fog törleszteni. A megye főrendőre ugyanis továbbra is vidékünkön szeretne szolgálni és itt végleg letelepedni.

A belügyminiszteri látogatásnak volt egy érdekes mozzanata. Az egyik országos televíziós csatorna munkatársának a sajtótájékoztató ideje alatt ellopták a rendőrség épülete közelében parkoló személygépkocsiját. A dolog pikantériája, hogy a környéket biztosító rendőrök és nemzetbiztonságiak orra előtt kötötték el az autót.

Balogh Csaba

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó