2009. október 31., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 157. (829.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Kulcslyuk
"Rendezni kellene végre az emberiség közös dolgait"

A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A Kulcslyuk mai vendége dr. Fábry Zoltán, az Ungvári Nemzeti Egyetem biokémiai tanszékének professzora, a Megyei Klinikai Laboratórium Diagnosztikai Társaságának elnöke.

– A neve megegyezik a Körhinta című film híres magyar rendezőjéével. Netán rokoni szálak fűzik hozzá?

– Édesapám még számon tartotta családunknak ezt az ágát. Egyszer járt is nála Budapesten.

– Honnan indult a pályája?

– Munkácsról, a Zrínyi Ilona utcából. Édesanyám óvónőként dolgozott, édesapám pedig kovácsmester volt, akárcsak nagyapám. Négy gyereket neveltek fel, három fiút és egy lányt. Az ősök mesterségét öcsém folytatja, aki hatvanöt évesen még ma is ott áll az üllő mellett. Emlékszem, a műhely az udvarunkon állt. Apám mindhárom fiát megtanította lovat patkolni, ráfot húzni a kerékre, menetet vágni, csatornát, vaskaput készíteni, a nagy kalapáccsal az izzó vasat ütni. Jó iskola volt ez nekünk. Ám engem inkább a biológia érdekelt. 1962-ben a Kijevi Sevcsenko Egyetem biológiai karán szereztem diplomát. 1964-től dolgozom az ungvári egyetem biokémiai tanszékén. Kutatási területem a jódhiány és az ebből adódó pajzsmirigy-funkció okozta elváltozások tanulmányozása. Ez a szervünk az anyagcsere és más élettani funkciók legfőbb karmestere.

– Milyen tanárnak tartja magát?

– Arra törekszem, hogy az óráim stresszmentesek legyenek. Kerülöm a konfliktusokat. Szeretem a munkámat, már 45 éve oktatok az egyetemen. A biokémiát a második évfolyamon tanítjuk. Kilencven percre le kell kötni a tizenkilenc-húsz éves fiatalok figyelmét. Ezért az évek során kialakult egy módszerem: amikor érzem, hogy a társaságon kezd elhatalmasodni a közömbösség, olyan vidám példákat hozok fel, amelyektől felélénkülnek és újra rám tudnak figyelni. A múltkor az egyik végzős medikus csoporttól kaptam egy nagyon szép kerámiabögrét, melynek angol felirata magyarra így fordítható "A világ legjobb tanárának". Mondanom sem kell, jól esett.

– Mint biokémikus, odafigyel arra, mit eszik?

– Igen. A racionális étrend híve vagyok. Igaz néha én is elcsábulok.

– Bevásárláskor észreveszi, ha a hibátlanul visszamosolygó gyümölcs vagy zöldség génmanipulált, illetve túlvegyszerezett?

– Nemrég Romániában részt vettem egy tudományos konferencián, ahol megismerkedtem egy e témával foglalkozó magyarországi kutatóintézet igazgatónőjével, aki pont erre hívta fel a figyelmemet. Bevallom, korábban nemigen foglalkoztatott a probléma. Aztán kaptam tőle egy könyvet, amelyikben akkora óriásretek volt, amilyet még életemben nem láttam. A szervezetünknek nagyon ártunk az ilyen élelmiszerek fogyasztásával. Most már én is inkább a természet érlelte kukacos almát részesítem előnyben.

– Melyik nemzet konyhája a legegészségesebb?

– A mediterrán országok konyhája. És ami fontos, jó minőségű borokat fogyasztanak. Európában szinte csak a magyarok fogyasztanak zsíros húsokat. Ennek ellenére én ezt kedvelem, bár az orosz kulinária remekeire sem mondok nemet.

– Babonás?

– Nem. Realista vagyok. Nem hiszek az áldiagnoszta csodadoktorok gyógyításában sem.

– Egy kárpátaljai magyar kutatónak világgá kell mennie, ha karrierre vágyik?

– Nemrég olvastam egy Friedmann nevezetű Nobel-díjasról, aki kárpátaljai gyökerekkel rendelkezik. A szülei Beregszászból vándoroltak ki Amerikába. Ha itthon maradnak, közgazdász fiuk soha nem veheti át a Svéd Akadémia kitüntetését. Engem is hívtak számtalanszor külföldre, de én itt érzem jól magam. A lányom Nyíregyházán családorvos, gyakran látogatok át hozzájuk.

– Az unokája a nagypapa nyomdokaiba lép?

– Nem hiszem, inkább a virtuális világ, az informatika köti le.

– A politika mennyire érdekli?

– Nagyon, szinte hozzátartozik az életemhez. Mindennap megnézem a magyar, az ukrán és az orosz híradót, olvasom a napi sajtót. Nemrég voltam egy esküvőn, még ott is az ukrán nagypolitika volt a vezértéma.

– Mit tart a legnagyobb értéknek az életben?

– Természetesen az egészséget. A lelkiismeretesen elvégzett becsületes munka nagy érték, ezt is ide sorolom.

– Szabadidő, hobbi?

– Vadászat, gombázás, horgászás, keresztrejtvény-fejtés.

– Elejtett trófea?

– 1974-ben a Nagybereznai járásban egy vaddisznót sikerült puskavégre kapnom. A bőrét nem tudtam szakszerűen kidolgozni, de a két agyara ma is megvan.

– Hisz az igaz barátságban?

– Igyekeztem úgy élni, hogy ne szerezzek ellenséget. Nemrég a Tudományos Tanács tagjaként Kijevben akadt valami dolgom. Az állomáson öt barátom várt. Azon civakodtak, hogy kinél szálljak meg.

– Ha egy szép napon olyan hatalmat kapna, hogy változtathatna a világ menetén, mivel kezdené?

– Jóllakatnám az éhezőket. A mai napig nem tudom megérteni, hogy amíg egymilliárd ember nyomorog és éhezik a földön, minek harcolni, háborúzni egymás ellen? Lehet, hogy húsz év múlva egy társaságban már nem a politikáról fogunk beszélgetni, hanem arról, van-e elég tiszta ivóvizünk, milyen vékony az ózonpajzs, mikor tör ki egy nukleáris robbanás a Napon, milyen újabb vírus vagy betegség tizedeli az emberiséget. Rendezni kellene végre az emberiség közös dolgait.

– A napokban tölti be a hetvenedik életévét. Visszatekintve mit csinálna másképpen?

– Semmit. Amit akartam az élettől, mindent elértem. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Debreceni Egyetem címzetes tanára vagyok. Több kitüntetésben részesültem. Egyetemi tankönyveket írok, közel háromszáz tudományos publikációm jelent meg. Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek: tovább adhatom a tudásomat.

Fedák Anita

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó