2009. október 24., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 154. (826.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Turkáló

Ment az utcán, ment; valami egészen máson járt az esze, és egyszer csak felötlött benne: az a ruha, amelyet visel, alighanem halott emberről való. Mivel pedig ilyen képtelenség csak úgy, véletlenül nem juthatott az eszébe, szinte rögeszmeszerűen ragaszkodni kezdett ehhez a fölismeréshez. Megérzés! Intuíció!

Megörült neki, mikor a turkálóban rábukkant. Jó állapotban lévő, mutatós nyári öltöny, és kilóra adják. Alig került valamibe. Persze, az előző gazdáját ebben nem temethették el. Ahhoz túlságosan világos, nem is ünnepélyes. Ahogy kimúlt, átöltöztették, ezt pedig – amelyben a vég érte – eladták a használtcikkfölvásárlónak. Apróra megvizsgálta a zakót, a nadrágot, hogy nem lát-e külsérelmi nyomokat. Közúti baleset vagy erőszakos halál... De sehol semmi. Hát...Talán szívbénulás végzett vele. S neki ez a ruha feszül a testén!

Ettől irtózat fogta el. Gondolta, hogy többet föl sem veszi, de valami belső késztetés hatására másnap is ebben ment be a hivatalába, és közben (butaság!) gyanakvó szemmel nézte a kollégáit, nem gondolják-e magukban megvetően: na, ez halott ember ruhájában jár.

Nem hagyott neki békét a dolog. Kiment a temetőbe, megkeresni a ruha előző viselőjét, bár afelől kétségei voltak, hogy ebben a városban nyugszik-e.

És...rábukkant a sírra. Biztos volt benne, hogy ez az.

Igen. A fejfán feltüntették a halál időpontját is. Mindössze három hónappal ezelőtt... Elgondolkozva olvasta az elhunyt nevét: Kovács Péter.

Gondolta: most már nyugodtan viselheti az öltönyt.

Őt is Kovács Péternek hívták.

Balla László

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó