2009. október 24., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 154. (826.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Kulcslyuk
"...számolni csak ukránul tudok"

A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

Rovatunkban ezúttal Bíró Lariszával, a derceni óvoda vezetőjével beszélgettünk egy kicsit másként.

– Ukrajna távoli vidékéről került Kárpátaljára. Hány éve él a községben?

– Már húsz éve. Voliny megyéből származom, és 1989-ben kötöttem házasságot egy derceni fiatalemberrel.

– Hol ismerkedtek meg?

– Mindketten a lembergi egyetemen tanultunk. Én ugyanis előbb közgazdász diplomát szereztem. Egy ideig a helyi kolhozban, majd a földhivatalban dolgoztam. Aztán úgy alakult, hogy váltanom kellett. Fornoson helyezkedtem el tanítóként. Akkor újra beültem a padba, és pedagógusi másoddiplomát kaptam, pszichológusként. A derceni óvoda élére hét évvel ezelőtt kerültem.

– A közgazdász és az óvodapedagógus két merőben eltérő szakma.

– Tanítói családból származom. Az édesanyám több mint negyven évig oktatott, a nagynénim és az unokatestvérem is tanár. Amikor befejeztem az iskolát, úgy döntöttem, csak azért is szakítok a hagyománnyal, és más pályát választok. Dolgoztam ugyan eredeti szakmámban, de sosem volt a szívem csücske. Mikor Fornoson tanítani kezdtem, gyorsan rájöttem, hogy kár volt tiltakoznom, mert ez az, ami örömmel tölt el. A lányom pedig már kiskorától eldöntötte, tanár lesz.

– Gondolom, most hasznát veszi közgazdasági jártasságának.

– Sajnos, vezetőként inkább gazdasági szakembernek kell lennem, mint pedagógusnak.

– Nehéz volt a beilleszkedés?

– Annak ellenére, hogy nem beszéltem magyarul, nem voltak különösebb gondjaim, a férjem szülei ugyanis tudtak oroszul. Egy év alatt megtanultam magyarul. Mikor tanítani kezdtem, már az írás, olvasás alapjait is elsajátítottam. A helyesírásomat és a nyelvhelyességet pedig fokozatosan csiszolgattam. Bizony igaz az az állítás, hogy a magyar nyelv nagyon nehéz. Tudhat az ember sok kifejezést, mégis nehéz értelmes mondattá összerakni azokat.

– Van honvágya?

– Igénylem, hogy lássam a rokonaimat, és két-három napig nagyon jól érzem otthon magam. Ám mindig azon jár az eszem, hogy mi van itthon. Húsz év nagy idő, és engem már minden ide köt.

– Milyen nyelven gondolkodik?

– Néha már azon kapom magam, hogy magyarul. Ám számolni csak ukránul tudok. Erre nincs értelmes magyarázatom, de így megy könynyebben.

– Milyen gyerek volt?

– Be kell vallanom, nagyon csintalan. Szerencsére az enyémek sokkal jobbak voltak.

– Hányan vannak?

– Ketten. A lányom, az Ungvári Nemzeti Egyetem ukrán szakos diákja és nemrég ment férjhez, a fiam pedig a beregszászi magyar gimnáziumban tanul.

– Mind a két nyelvet beszélik?

– Természetesen. Mikor még egészen kicsik voltak és látogatóba mentünk a volinyi rokonokhoz, Munkácsig magyarul beszéltek, ott pedig egyszerűen átváltottak, és onnan kezdve csak ukránul szólaltak meg.

– Szigorú anyuka?

– Néha bizony túlzottan is engedékeny vagyok.

– És milyen főnök?

– Én úgy gondolom, hogy nem vagyok kemény, de ezt a beosztottjaimtól kellene megkérdezni.

– A férje mivel foglalkozik?

– A munkácsi járási földhivatal földmérője.

– Otthon is ön a "vezető"?

– Néha bizony rám szól a férjem, hogy már nem az óvodában vagyok, nem okvetlenül szükséges dirigálnom. Ennek ellenére ő a családi ügyek irányítója, de a fontos döntéseket mindig közösen hozzuk.

– Mi a helyzet a vallási ünnepekkel?

– Természetesen mind a kettőt megtartjuk. Igaz, így nagyobb teher nehezedik rám, hiszen duplán kell sütni, főzni, de megoldom.

– Mi hozza ki nagyon a sodrából?

– Ha többször kell megismételnem egy és ugyanazt, és még akkor sincs eredménye.

– Akárhogy is igyekszik egy óvónő, azért csak érik kritikák a szülők részéről. Hogy viseli ezeket?

– Nem könnyen, de igyekszem minél előbb tisztázni a félreértésre okot adó helyzeteket. Őszinte beszéddel sok mindent meg lehet oldani, mert csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

– Haragtartó?

– Nem, de nem felejtek.

– Szokott álmodozni?

– Romantikus típus vagyok, így nagyon sokszor ábrándozom.

– Hobbi?

– Sütés, főzés és a gombázás.

– Fiatal anyós, és hamarosan nagymama lesz. Készül az új "hivatásra"?

– Mivel a fiatalok gyermekkoruktól ismerik egymást – öt évig udvarolt a vőm a lányomnak –, így, volt időnk megismerni és megszeretni. Tudtuk, hogy előbb-utóbb egybekelnek. Még valójában nem is volt időm végiggondolni, hogyan lesz majd, ha megszületik a kicsi. Most az a legfontosabb, hogy egészséges legyen ő és az anyukája. Az biztos, hogy a szülőszoba előtt jobban fogok izgulni, mint a saját gyermekeim születésekor.

Varga Márta

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó