2009. október 20., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 151. (823.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Volna és lenne

Jó volna, ha segítenél nekem, avagy Jó lenne, ha segítenél nekem: vajon melyik összetett mondat főmondatában fordul elő a helyes állítmányi igealak? – kérdezi egy tollforgató érdeklődő. Pontosabban az iránt érdeklődik, hogy a volna vagy a lenne való-e a mondatba. Meg is okolja, miért teszi fel ezt a kérdést; azért, mert általában a lenne alak használatos az effajta mondatokban. Ő maga úgy tudja, hogy a volna a jelen idejű van ige feltételes módú alakja (Jó volna most veletek lenni), a lenne meg a jövő idejű lesz igéé (Jó lenne majd együtt utazni), tehát a volna a jelenre, a lenne a jövőre utaló igealak. Csakhogy az utóbbi időben bizony nem ritka már az ilyen mondatszerkesztés sem: Jó lenne most veletek lenni.

A kérdés felvetője helyesen látja a problémát: a volna rovására terjed a lenne. Ennek egyik oka bizonyára az a körülmény, hogy ezekkel a mondatokkal feltételességet és óhajt fejezünk ki, s a feltételesség is, az óhaj is valami bekövetkezendőre vonatkozik. A volna helyében előforduló lenne néha szinte semleges idővonatkozású. Ezt jól érzékeltetik a következő Ady-verssorok is: "Szeretném, hogyha szeretnének S lennék valakié." Nehéz volna – vagy nehéz lenne? – eldönteni, hogy a lennék igealak a versben a jelen vagy a jövő időre utal-e. Ez azt bizonyítja, hogy a nyelvhelyességi szabályt nem szabad mereven kezelni, hiszen nem is lehet mindig következetesen alkalmazni. Bizonyára arra is találunk számos példát, hogy a jelen idejű volna igealak jövő idejű vonatkozású mondatba kerül. Pl.: Boldog volnék, ha jó tanuló lenne a fiam. Ez a fogalmazásmód azért sem zavaró, mert a magyarban a jelen idejű igékkel általában jövőidejűséget is ki szoktunk fejezni (pl.: Látunk mi még ilyet).

Ha olyan mondatról van szó, amelybe mindkét igealak egyformán beleillik anélkül, hogy különösebb idővonatkozási zavart okozna, akkor magunk dönthetjük el, melyiket szerkesztjük bele. A választás aszerint történik, milyen idővonatkozást akarunk a mondattal kifejezni. Ha jelen idejűt, akkor így szerkesztjük meg mondatunkat: De jó volna egy fiútestvér! Ha jövő idejűt, akkor pedig így: De jó lenne egy fiútestvér!

Különösen akkor fontos az igealakok helyes, szabályos megválasztása, amikor kéttagú összetett mondatot szerkesztünk, s fontos, hogy érzékeltessük a tagmondatok idővonatkozása közötti eltérést. Pl.: Ha pénzem volna, holnap már nem lennék ebben a munkakörben. Vagy: Szívesen lennék holnap köztetek, ha nem volnék még ma is ennyire gyenge.

Néha azonban nem is csupán értelmi okokból, azaz idővonatkozást érzékeltető szándékkal szerkesztjük az egyik tagmondatba a volna, másikba a lenne szóalakot, illetve ragos alakjaikat, hanem stilisztikai céllal: a hangzásbeli változatosság kedvéért. Pl.: Ha munkanélküli lennél, nem volnál ilyen költekező. Ha mindkét tagmondatba ugyanaz az állítmányi alak kerülne (pl.: Ha munkanélküli volnál, nem volnál ilyen költekező), a szóismétlés rontana stílusunk választékosságán. Vannak tollforgatók, akik ennek elkerülését fontosabbnak tartják, mint az idővonatkozások érvényesítését.

Megjegyezzük még, hogy a " valamivé, valamilyenné válna " jelentésű lenne mindig helyénvaló: Jó orvos lenne belőle.

Látjuk tehát, nem lehet a szabályhoz mechanikusan igazodni, de ha szükség van az idővonatkozások megkülönböztetésére, akkor érvényesítenünk kell őket.

Jakab István

(Édes Anyanyelvünk)

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó