2009. október 13., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 147. (819.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Református segítség

Kettős céllal érkeztek a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) képviselői – Pál Sándor kuratóriumi elnök, Fodor Gusztáv főkoordinátor és Osgyán Dániel, a nemzetközi munkacsoport igazgatója – Dercenbe. Egyrészt az elmúlt időszak gyűjtéseiből elkülönített céladományokat juttatták el azok rendeltetési helyére, másrészt vendégei voltak Bereg megye presbiterkonferenciájának.

Az MRSZ-t 2006-ban hozta létre a Magyar Református Egyház Zsinata. Adományaik jelentős része különféle célprogramokból – melyekre a magyar református lakosság részéről érkeznek felajánlások –, és nyugati országokból erre elkülönített tárgyi vagy pénzbeli adományokból származnak.

Pál Sándor elnök az MRSZ feladatainak jelenlegi legfontosabb célterületeként említette Kárpátalját, szerinte ugyanis a Kárpát-medence e régiójában van a legnagyobb szükség arra, hogy segítsék az itt élők munkáját. Emellett kiváltságos helynek is tekinti ezt a területet, ahol csak az anyagi ínség nagy, de az emberek lelkiekben gazdagok. Olyanok lakják, mondta, akikhez jó eljönni, s ezek a találkozások mindkét felet gazdagítják.

A református szeretetszolgálat által hozott adományból a Nyilas Misi ösztöndíjprogram keretében a négy református líceumnak száz-százezer forint jutott. A nyírségi jégkár felszámolására – amiből Kárpátaljára is jutott – elindított terv alapján félmillió forintot Zán Fábián Sándor püspök vehetett át. A Sámuel Alapítvány megsegítésére szintén külön programja volt idén a szervezetnek. 600 ezer forinttal támogatták munkáját, emellett egy derceni tűzoltóautó vásárlásához is hozzájárultak.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó