2009. október 6., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 143. (815.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Nyelv-őr
De viszont

Elemi tudnivaló, hogy a kötőszók a mondatrészek vagy az összetett mondatok tagmondatainak összekapcsolására szolgálnak. A mindennapi életben nem is funkciójuk meghatározásával, hanem helytelen használatukkal kapcsolatban adódnak gondok.

Azzal is mindenki tisztában van, hogy a szinonimák használata lehetővé teszi gondolataink szabatos megfogalmazásán kívül azt is, hogy mondanivalónkat tetszetősen, választékosan fejezzük ki. Szerencsére kötőszórendszerünk gazdag rokon értelmű változatokban, ez tehát nem lehet akadály senki számára. A probléma akkor adódik, amikor valaki nem ismeri ezeknek pontos használatát. Gyakori hiba például a kötőszók halmozása egyetlen mondatban.

Ez a fajta összekapcsolás különösen a mellérendelő kötőszók körében gyakori. Egyrészt ugyanis a rokon szerepű kötőszók együttesen nagyobb nyomatékkal fejezhetik ki az összekapcsolt tagok viszonyát. Ezért terjedt el például az ellentétes de mégis; mégis mindamellett; mindamellett azonban. Másrészt eltérő szerepű kötőszók összekapcsolásával alkalmilag több egyidejűleg meglevő összefüggésre is utalhatunk.

A kötőszókban való bővelkedésnek és ilyen összekapcsolódásuknak azonban sok veszélye is van. Egyrészt hosszadalmassá, körülményeskedővé teszi stílusunkat (De azért mégis mindamellett tudja, hogy ...), másrészt egy idő múlva gépiesen összefűzhetünk azonos értékű kötőszókat is, és ez már szófecsérlésre, sőt logikai zavarra vezethet: de azonban; de ellenben; de sőt...

És itt érkezünk el az egyik leggyakoribb mai kötőszóhalmozáshoz, amelyet már észre sem vesznek az emberek, hiszen természetesnek tartják használatát. Ez nem más, mint a de viszont.

Középiskolai nyelvtantanárom annak idején mindig kijavította, ha valaki ezt a két kötőszót együtt használta, de hiába magyarázta el, hogy miért hibás a kettő együtt, a legtöbb tanuló csak annyit jegyzett meg az egészből, hogy "vagy de, vagy viszont". Alapjában véve azonban ezt az eredményt sem becsülhetjük le, hiszen nem használták tovább ezt a fajtáját a kötőszóhalmozásnak, míg a televízióban, a rádióban, az újságokban ma is hallani, olvasni ezeket a hibásan szerkesztett mondatokat. Ezek után ne csodálkozzunk, ha a buszon, az utcán fiatalok és öregek százai használják a két kötőszót ebben a formában. Persze ne nézzük le e miatt a hibás nyelvhasználat miatt az egyszerű embereket, hiszen főiskolát, egyetemet végzett tanárok sem használják helyesen.

Ennél is meglepőbb, még a színházban sem lehetünk "biztonságban", ahová a szórakozáson kívül a kultúra kedvéért megy az ember.

Hogy ezek után fokozható-e még a hatás? Igen. Babits Mihály Gólyakalifa című kisregényében ezt írja: "De viszont lehetetlen volt valami nagy valóságízt megtagadnom az éjjeli életemtől is." Molnár Ferencnél pedig az Egy gazdátlan csónak történetében ezt olvashatjuk: "De viszont kellett nézni, figyelni, hogy észrevétlenül menekülhessen."

Makay Gusztáv erre ezt mondja: "Az ámde is két rokon értelmű, ellentétet kifejező kötőszó összetapadásából keletkezett. Nem lehet az efféléket jogosan hibáztatni."

Hogy végtére is mi lesz e kötőszóhalmozás sorsa, az már a jövő zenéje, de amíg nem kerül bele a helyesírási szabályzatba deviszont alakban, addig küzdjünk ellene!

Fazekas Beáta

(Édes Anyanyelvünk)

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó