2009. október 1., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 140. (813.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Magyar szakosok 40 éves találkozója

2009. szeptember 18-án 40 éves találkozót tartottak azok a végzősök, akik az 1968–1969-es tanévben, tizenkilencen, filológus, magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet kaptak az ungvári egyetem filológiai karán. Sajnos, azóta hárman eltávoztak az élők sorából, hárman betegség s egyéb akadályok miatt nem jöhettek el. Az évfolyam többi tagja fiatalos hévvel, tanárokhoz illő pontossággal jelent meg, név szerint: Balogh Margit, Cukor Katalin, Gere Erzsébet, Hidi Valéria, Hurik Irén, Kiss Éva, Kiss Mária, Lakatos Éva, Lengyel Éva, Máté Magdolna, Vaszil Mária, Vojnár Zsuzsa s e sorok írója. Egykori magyar tanszéki tanáraink közül ketten elhunytak: Zékány Imre és Fodó Sándor. A többiek mindannyian ma is aktívan tevékenykednek a pedagógiai és a tudományos pályán: Hegyes Angéla, Gortvay Erzsébet, Kótyuk István, Lizanec Péter, Vaszócsik Vera. Ők megtisztelték összejövetelünket.

Mindannyian úgy éreztük, lélekben azok is velünk vannak, akik fizikai valóságukban nem lehettek jelen.

A találkozó a szó igazi értelmében kellemes, baráti, oldott légkörben zajlott. Délelőtt 10 órától késő délután hat óráig nem tudtunk elválni egymástól. Egykori tanáraink és a volt évfolyamtársak egymásnak adták a szót, élvezetesen számoltak be – ki saját versben, ki szépirodalmi illusztrációval vagy anélkül – az elmúlt 40 év fontosabb történéseiről, magánéleti és a tanári, újságírói, idegenvezetői, kutatói pályájukat alakító társadalmi eseményekről. E felsorolásból kitűnik, milyen pályákra sodorta a sors a magyar szakos tanári diplomával rendelkező végzősöket. Országonkénti megoszlásban is jól tükrözik a földrajzi pontok a Kárpátaljára született, diplomát szerzett emberek életét. Volt, aki Izraelből, Szlovákiából, Magyarországról érkezett Ungvárra. Életpályájuk során bejárták Amerikát, Kanadát, Angliát, de mindig és mindenütt hűségesek maradtak a magyar kultúrához, a magyar nyelvhez, megszerzett diplomájukhoz. Gyerekeik, unokáik épp olyan ízesen beszélik a magyart – szülessenek és éljenek Kijevben, Amerikában, Angliában, Olaszországban, Szlovákiában vagy Izraelben –, mint ők maguk. Ez az egyszerű és magától értetődő tény tanulságos lehet azok számára, akik kárpátaljaiként, itt, itthon feladják nyelvüket.

Nem először állapítottam meg magamban, hogy a tanultság legfőbb hozadéka az, hogy tartást ad, valós és időtálló értékrendet alakít ki az ember lelkében. Mai felborult és összekuszálódott világunkban sok esetben az autómárka, a villaszerű lakóház, a pénz szerint rangsorolják az embert. Ezekről a talmi értékekről, ún. "gazdagságról" közöttünk szó nem esett sem a hivatalos találkozón, sem az azt követő hosszú beszélgetésekben aznap és a másnapi szintén hosszúra nyúló telefonos csevegésekben. Kérdezgettük egymást a szülőkről, a testvérekről, az általunk ismert hozzátartozókról; emlegettük a diákkori kollégiumi, egyetemi, könyvtári, mozilátogatási emlékeket, édesanyáink főztjének és szavainak ízeit. Mindenki a munkájáról, a családjáról beszélt, boldog mosollyal mutogatta szerettei fotóit. Vannak közöttünk olyanok, akik szívet és lelket próbáló veszteségeket éltek meg, ezeket is szavakba öntötték, de megtalálták a biztos kapaszkodókat a munkában, a házasságban, a gyerekekben, az unokákban, a hitben, s teszik dolgukat mind a mai napig. Kosztolányi Dezső Kenguru című írását kell idéznem ezzel az időtálló értékkel kapcsolatban: "Kivételes erszényt kaptam, a saját bőrömből, tartós, finom kengurubőrből, akkorát, hogy abba összehordhatnám a világ minden pénzét, s az állatok uzsorása lehetnék. Én azonban ebbe az eleven erszénybe inkább fiaimat helyezem. Ezek is kamatoznak. Fiaimtól unokák születnek, azoktól ükunokák. Példámmal leckét adok tinektek, hogy nincs nagyobb kincs a gyermeknél."

Ránk, magyar nyelv és irodalom szakos tanárokra ezt a kincset bízta a társadalom, a szülők. Nagy öröm és felelősség tenni a dolgunkat. Velünk együtt (az 1968–1969-es első kibocsátás óta) több mint 800 magyar szakos tanár, az ungvári egyetem végzőse teszi a dolgát Kárpátalján és szerte a nagyvilágban.

Horváth Katalin

docens

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó