2009. október 1., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 140. (813.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Stresszhelyzetben

Egy vizsgálat szerint a stressz befolyásolhatja döntéseinket.

Ennek bizonyítására brit pszichológusok egyszerű kísérletet végeztek. A résztvevőknek két arc közül kellett választaniuk, és döntéseik kapcsán pénzt nyerhettek. Ahogy meghozták a döntéseket, azonnal kiderült, hogy nyertek-e vagy sem. A feladat során az egyes arcokhoz kapcsolt nyeremény nem változott. A kísérlet második felében megmutatták a résztvevőknek az arcokat, és meg kellett mondani, hogy látták-e már azt, vagy sem. Ebben a fázisban az önkéntesek egy részénél figyelemelterelő ingereket alkalmaztak. Zavarás közben csak azokat az arcokat ismerték fel, amelyek nyereményt jelentettek. A szerzők szerint ez azt igazolja, hogy amikor stresszhelyzetben kell döntéseket hoznunk, „valószínűbb, hogy csak azokat a tényezőket vesszük figyelembe, amelyek jutalmazást jelentenek, tehát a korábbi kellemes tapasztalatok vezetik döntéseinket.

A boldogság ragályos

A Harvard és az UCSD közös vizsgálatát összegezve a kutatók megállapítják, hogy a boldogságot, mint fertőzést, nemcsak ismerőseink terjeszthetik, hanem barátaink barátai is.

Dr. James H. Fowler és dr. Nicholas Christakis hálózatkutatók kimutatták, hogy a boldogság a társadalmi hálózatokon keresztül terjed, hasonlóképpen kicsit a vírushoz, ami azt jelenti, hogy az ember befolyásolhatja olyanok közérzetét, akiket személyesen nem is ismer. A vizsgálatban mintegy 50 ezer családi és társas kapcsolatot mértek fel, és ezen keresztül elemezték a boldogság terjedését. Megállapították, hogy egy közvetlen társ kapcsolatának boldogsága 15 százalékkal növeli az illető esélyét a boldogságra, a másodfokú kapcsolaté (például egy barát házastársa) 10, míg a harmadfokú kapcsolaté (a barát barátjának a barátja) 6 százalékkal. A kutatók azt mondják, mindez nem jelenti azt, hogy kerüljük a boldogtalan embereket, épp ellenkezőleg, próbáljuk meg, ha csak lehetséges, terjeszteni a boldogságot.

A férfiak optimistábbak

Egy friss amerikai közvélemény-kutatás szerint a férfiak érezhetően egyre optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően.

A nők azonban továbbra is pesszimisták, nehéz anyagi helyzetre panaszkodnak, és spóroláson törik a fejüket. Az elemzők álláspontja szerint a trend azért meglepő, mert a recesszió hatására indult elbocsátási hullám erősebben érintette a férfiakat, amelynek eredményeként az amerikai foglalkoztatottsági adatok szerint jelenleg a nők körében alacsonyabb a munkanélküliség, mint a férfiak esetében. Ugyanakkor, a szakértők szerint érthetővé válik a pesszimizmus, ha tekintetbe vesszük, hogy a háztartási kiadások mintegy 80 százaléka a nők kezén fut keresztül.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó