2009. október 1., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 140. (813.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Voltunk, vagyunk és leszünk is

Elismerő oklevelek és nívós fellépések fémjelezték a hagyományőrzés – talán nem túlzás – legfontosabb rendezvényét. A Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválra immár huszadik alkalommal került sor. Most a helyszín a Kárpátaljai Népművészeti és Népi Építészeti Múzeum volt. A jubileum is jelzi: a fesztivál közösséget teremtett, hangsúlyozta Gajdos István, a rendezvény egyik főszervezője, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke.

– Hagyományaink ápolása nemzettudatunk megtartásának egyik fontos tényezője – emelte ki Gajdos István. – Manapság pedig különösen nagy szükség van arra, hogy mutassuk, jelezzük, mi, kárpátaljai magyarok itthon vagyunk a Kárpátok lábánál. Éreztetnünk kell, hogy voltunk, vagyunk és leszünk is.

A rendezvényt Brenzovics László, a megyei tanács alelnöke nyitotta meg. Régiónk magyarlakta járásaiból több mint egy tucat hagyományőrző együttes érkezett, s első ízben két középiskola, a nagydobronyi és az eszenyi is képviseltette magát. S ahogy a múlt évben a munkácsi várban, ezúttal is népi örökségünk szélesebb tárházába pillanthattunk be. Nemcsak népdalaink lelkülete ragadta magával a hallgatót, s nemcsak néptáncaink ritmusára mozdultak a lábak.

Valamennyi együttes a skanzen egy-egy házába "költözhetett", ahol bemutathatta a településére jellemző népművészeti alkotásokat, ízelítőt adhatott a szülőfaluját különlegessé tevő gasztronómiai remekekből. S így egy kicsit magát Kárpátalját is megismerhették az ide látogatók. Nagy érdeklődéssel nézték a produkciókat azok a magyarországi és orosz turisták, akik szinte véletlenszerűen "estek be" a folklórfesztiválra.

Nemcsak az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes fergeteges táncait, hanem a szőttesekből, hímzésekből, rongypokrócokból és csuhéból készített tárgyakból rögtönzött kisebb kiállítást is megtekinthette a nagyérdemű. Ötvös Ida, a viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke éppen a skanzen viski tájházát kapta meg.

– A pokrócok, a csuhéból készült termékek mellett sorakozik a somlekvár, a rézüstben főzött szilvalekvár is – mondja Ötvös Ida. – Azok a vendégek, akik szeretnének élni a falusi turizmus nyújtotta lehetőségekkel, könnyen tájékozódhatnak a prospektusból. A kárpátaljai történelmi örökségekről és látnivalókról pedig a CD-inkből, DVD-inkből és Kovács Sándor Kárpátalját bemutató műveiből szerezhetnek részletes információkat.

A téglási Rózsa népdalegyüttes a község történelmi zászlaját is elhozta. Népes vendégsereg tekintette meg a hímzett kötőket, terítőket, amelyek Ignácz Mária, Szikora Mária, Molnár Andrea, Horváth Szilvia, Varga Mónika, Mitro Zsuzsanna munkái. E hosszú névsor is jelzi: vannak, akik megtartják a múlt örökségét. Román Erzsébet, Glagola Margit és Bernáth Ilona jóvoltából bepillantást kaphattak, milyen az igazi diós bejgli, túrós bukta, tepertős pogácsa, almás pite, amit Ignácz Lajos házi borával "öblíthettek le". Az egyaránt Nagydobronyból érkezett Hímes néptáncegyüttes rábaközi és dél-alföldi, a Virág táncstúdió bodrogközi és szatmári táncot adott elő. Emellett pirospaprika-füzérekkel, hímes tojással, szőttesekkel és máig megőrződött népviseletekkel engedtek bepillantást a település múltjába.

Fergeteges műsort adott elő a Beregszászi járás művelődési dolgozóinak Rozmaring folklóregyüttese, megtáncoltatva Halász Lászlót, a járási osztály vezetőjét is. Ugocsa szép kiállítással és egy kisebb "gasztronómiai tárlattal" hívta fel magára a figyelmet. A hagyományos szilvapálinka mellett a házi kenyér, na és természetesen a tiszaháti töltött káposzta vonzott sokakat. Grigora Éva, a nagyszőlősi járási művelődési osztály módszerésze azt emelte ki, hogy náluk jó szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel. A régióból a Tiszaújhelyi Művészeti Iskola Barátság táncegyüttese lépett fel a folklórfesztiválon. A Tiszabökényből érkezett Marosi Katalin pedig kézimunkáit állította ki, amelyeket meg is lehetett vásárolni.

Ahogy említettük, a rendezvényen számos kitüntetést is átnyújtottak. A megyei állami közigazgatás Szabó Tibornak, az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes vezetőjének, a megyei tanács Ignácz Máriának, a Téglási Kultúrház igazgatójának, az UMDSZ Grigora Évának, Halász Lászlónak, Ignácz Máriának, Borbély Idának, a Tiszaháti Tájmúzeum igazgatójának, Bodák Erzsébetnek, az Ungvári Járási Könyvtár módszerészének, illetve a Ritmus néptáncegyüttesnek a munkáját ismerte el.

A XX. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál szervezője az UMDSZ, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, a megyei állami közigazgatás művelődési főosztálya, nemzetiségi osztálya és a Kárpátaljai Népművészeti és Népi Építészeti Múzeum volt.

T. V.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó