2009. szeptemer 26., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 139. (812.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Az ametiszt nyakék

Örült neki, hogy a feleségétől ellopták a nyakékét. Pedig értékes darab volt. Ametiszt függő, arany nyakláncon. Igaz, az utóbbi eléggé vékony volt, de így is sokba került. Mégsem bánta, hogy lába kelt. S erre jó oka volt.

...Imre monogám ember volt. Tulajdonképpen. Habár... Talán egy kicsit túlzás azt mondani: "tulajdonképpen"; hiszen mindössze egy eset volt, mikor vétett a házastársi hűség ellen. Igaz viszont, hogy nem rajta múlott, hogy ennek nem lett folytatása.

Pedig, mondom, monogám férfi volt. Tulajdonképpen.

Igaz: háborgott a lelkiismerete amiatt, hogy akkor félrelépett. De valahogy csak sikerült megnyugtatnia magát. Hisz olyan izgató volt az új egymásra találás hajdani párjával!

...Krisztával mindketten laboránsok voltak az egyetem vegyi tanszékén. Szerelem. Egyiküknél sem az első, hanem annál a kamaszkorinál is mélyebb, intenzívebb. S mint ez gyakran megtörténik, a nagy szerelemből nagy összeveszés lett. És Imre alig tudta megbocsátani magának, hogy erre ő adott okot. Pedig hűséges természetű volt. Tulajdonképpen... Fiatalkori mohóság. Úgy vélekedett, hogy egy laboránsnőhöz fűződő szerelemnél nagyobb élmény, ha kettő van belőlük. És az a másik semmivel sem volt kevésbé csinos. Hanem mikor kitudódott a dolog, Kriszta nem tudott megbocsátani. Keserű szemrehányások, szikrázó gyűlölet a szemében. Szakítás. Azután férjhez ment egy kutató orvoshoz, az később tanszéket kapott a kijevi orvosi főiskolán, és a fővárosba költöztek. Közben Imre is megnősült – ez is nagy szerelemre épült –, és furcsa egybeesés: neki is orvosnő lett a párja.

Krisztával évekig nem találkozott. Közben szépen alakult a tudományos karrierje, lassan professzori rangra emelkedett, és hallotta, hogy egykori szerelme sem maradt el mögötte. Ő is megmászta ezt a tudományos csúcsot. És mit tesz Isten (bár lehet, hogy az ördög), egyszer összetalálkoztak egy kijevi szakmai értekezleten.

Amikor a szünetben egymással szembe jöttek a folyosón, Imre kissé megdöbbent. Azt gondolta, hogy az asszony félrefordítja a fejét vagy keresztülnéz rajta, de nem. Rámosolygott, megölelte – úgy látszik, a szívéből rég elpárolgott a gyűlölet. Csengőszóig kellemesen elbeszélgettek, magához invitálta Imrét, majd fölemlegetik a régi szép ifjúságot.

Egyedül élt. A férjétől elvált (bizonyára az is rossz fát tehetett a tűzre, mint hajdan ő, Imre). És addig-addig emlegették a múltat, hogy mindkettejükben megmozdult valami. És... megtörtént. Imre pedig már várta a következő kijevi utat. Pedig monogám ember volt. Tulajdonképpen.

Úgy gondolta, majd visz Krisztának valami szép ajándékot. Részben végleges kiengesztelésül a múlt miatt. Részben..., hogy újra egymásra találtak. Akkor vette meg azt a bizonyos ametiszt nyakéket. Krisztának.

Csakhogy mit tesz Isten (Imre szerint most valóban Isten, mert kijevi kalandja miatt lelkiismeret-furdalása volt)... Szóval, mit tesz Isten: az újabb találkozásra Krisztával nem került sor.

Legközelebbi kijevi útja alkalmával hajdan volt szerelmének hűlt helyét találta. Mint megtudta: kivándorolt Amerikába. Persze: megvalósította régi álmát. Az apja ugyanis az Újvilágban született, de a szovjet időkben Kriszta hiába próbálkozott az áttelepüléssel, az akkori törvények ezt nem tették lehetővé. Az új, ukrán paragrafusok azonban igen. Imre tanszéki íróasztalának fiókjában azonban ott lapult a nyakék. Most mi legyen a sorsa? Hát... A legközelebbi kerek születésnapon a feleségét lepte meg vele. De rossz érzéssel hallgatta, amikor az asszony hálálkodni kezdett. Később még jobban zavarta, ha a párja nyakán látta, mert a kapcsolatuk egyre bensőségesebb lett. Bár inkább bedobta volna azt a szerencsétlen nyakonfüggőt az Ungba!

És szinte egy kő esett le a szívéről, mikor az asszony félve közölte: ellopták tőle. Egy ügyes tolvaj az autóbuszon egyszerűen leemelte a nyakáról.

Ettől fogva megkönnyebbülten ölelte a feleségét.

Merthogy monogám ember volt.

Tulajdonképpen.

Balla László

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó