2009. szeptemer 24., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 137-138. (810-811.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Vilma és Irma

Az Ugocsából elszármazott Vilma néni és a cserfes ősungvári Irma néni szokásuk szerint ismét előszeretettel köszörülik a nyelvüket a politikán, országunk, annak határain túli és szűkebb pátriánk közéleti személyiségein, ki nem hagyva semmilyen nemű napi hírt és jóízű zaftos pletykát.

– Haj–haj, kedves Irmám, mán megint olyan nagy gondba' vagyok. Az ugocsai ángyomék tegnap fe'jöttek a városba egy kis piacolásra. A sok krumpliszsáktu', szőlősládátu' meg a'máskosártu' alig lehet mozogni a konyhámba'. Regge' hajna'ba' mán ébrednek, me' megszokták, hogy odahaza fejni ke' menni. Osztán itt meg még mi aludnánk, mer' Ungváron nem kell ahhoz korán ke'ni, hogy megfejjék a jó népet. Egésznap teje'ni ke', ha nem a hivatalnoknak, akko' meg a bankoknak. Amiko' meg este hazajönnek, azon sopánkodnak, hogy ez a városi nép milyen smucig meg válogatós, meg nem mer sokat venni, csak kilókra kéri az árut. Assziszik itt jó' él a nép, mer' város, osztán több a lehetőség. De mosmán láttyák, hogy itt se kóbászbu' vannak a lakótelepek.

– Ejnye–ejnye, Vilmám, hát miért nem adják le a kertben megtermelt javakat a felvásárlóknak, azt olvastam a kedvenc újságomban, hogy vannak ilyen helyek minálunk is. Sőt, a hágón túlról is érkeznek felvásárlók és a kistermelőnek nincs más gondja, mint tárgyal velük és jó pénzért értékesíti a portékáját.

– Haj–haj, Irmám, rögtön láccik, hogy maga egy városi dáma és semmit se tud a falusi gazdák gondjairu'. Hun van máma mán a zágotkontora? A drága állambácsink majd mindet bezáratta, amék meg még működne, oda csak a sajátjai termésit veszik be. Ott rohad a sok a'ma meg szilva a gyümőcsösökbe'. Sokan pájinkát főznek belőlle, de ki bír annyit meginni?

– Nagyon jól fog az jönni, Vilmám, a januári politikai fagyokban. Jó lesz az majd bemelegítőnek a közeledő elnökválasztásra. Mit szól, a mi ungvári polgármesterünk is jelölte magát. És tudja melyik párt az egyik legnagyobb támogatója? A Szvoboda ukrán nacionalisták szervezete. Azt nyilatkozta a tévében az egyik kárpátaljai vezetőjük, hogy a kijevi központi stáb csak Ratában látja Ukrajna első emberét. Amikor sorolni kezdte az érdemeit, hogy mennyit tesz a városnak és milyen hős fia Ukrajnának, még el is csodálkoztam, hogy ezek most esti mesét mondanak a nézőknek, vagy a Kész átverés című műsorra kapcsoltam?

– Haj–haj, Irmám, a zsidók elleni kirohanásaiva' az a Ráfosnyak jó', befeküdt a nacionalista szoborosokhoz. Méghogy egy ilyen ke' az országnak? Érdekes, az nem zavarja űköt, hogy a jelöltyük a tévébe szívesebben beszél oroszul, mint ukránu'? Hogy úgy beleszalad az ökle akárkibe, lett légyen az jány vagy fiú, mint kés a vajba? Hogy mán lassan olyan a város, mint egy szombat esti krimi a tévébe'? Csavargóktu', kódusoktu' meg tolvajoktu' hemzsegnek a piacok. Mán este ki se merek menni az uccára, mer' ahogy olvasom az újságba', mán az ilyen vénasszonyokra is gusztusa van az e'vetemü't taknyos kölyköknek. Méghogy elnök a Ratábu'? Hát milyen irányítója lenne az ilyen az országnak, ha a saját városának a szemétdombján se tud kappan lenni?

– Ejnye–ejnye, Vilmám, lehet, hogy pont egy ilyen kemény öklű vezetőre lenne szükségünk. Várjuk meg, hogy mit ígér az elnökválasztási programjában, aztán majd meglátjuk. Egyébként eddig még egyetlen olyan ukrán politikust sem látok a tarsolyban, aki alkalmas lenne az ország első emberének. Meg nekünk, magyaroknak. Mert nagy dolog lenne egy új és jó elnök személye, aki toleráns a kisebbségekhez. Sok eddigi rossz törvényt módosíthatna, például ami eddig a magyar oktatás ellen irányult. De még annyit sorolhatnék...

– Haj–haj, kedves Irmám, még nincsenek is kihirdetve a jelöltek, akko' meg minek vacélájjunk rajta. Éngem az se lepne meg, ha lenne köztük egy magyar is. Amilyen nagy önbiza'mat, meg a politikai karrier utáni vágyat kovácsoltak össze egyesek, minden megtörténhet. Még a mi drága Bélánk is jelöltetheti magát. Amióta nagyot csalódott a hablelkű Juliskájában, aki csak ígérni tudott eddig, de nem csiná't semmit, igen búskomorkodik. Mán gondo'tam is rá, hogy valamive' fe' kéne dobni az öreg szivart. Jöjjön, vigyünk neki egy nagy tál gyümőcsöt, osztán elmélázgatunk mellette, hogy minekünk, nyögdíjasoknak, no meg ennek az országnak mi is vóna jó. Nem sokat érünk vele, de azér' mi is szavazópolgárok vagyunk. És hátha pont a mi voksunk lesz az, amék lendít egyet a legrátermettebbiken...

F. Deák Netti

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó