2009. szeptemer 22., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 136. (809.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Hír-tár
Ünnepeltek a szlovákok

Az ősz a különféle kulturális és gasztronómiai rendezvények ideje. A napokban került sor a kárpátaljai szlovákok Slovenska Veselica – 2009 megyei népművészeti fesztiváljára is, melyen részt vettek az ungvári, szolyvai, ilosvai, perecsenyi, nagybereznai járási műkedvelők, valamint szlovákiai vendégművészek. A képzőművészeti kiállítással egybekötött seregszemlét Jozef Hajnis, a Matica Slovenska kulturális szövetség elnöke nyitotta meg.

Drágultak a gyógyszerek

Az elmúlt két-három hónap folyamán tovább drágultak a patikaszerek. A gyógyszerészek a dollár árfolyamának ingadozásával takaróznak, s arra figyelmeztetnek, hogy a hónap végéig újabb emelésre számíthat a lakosság, ami elsősorban az importkészítményeket érinti. Az állami hivatalnokok azt ígérik, gátat szabnak e folyamatnak, s egyes orvosságokra felső határt állapítanak meg. A patikusok persze tiltakoznak, mondván, így is egyfolytában veszteségesek, azzal fenyegetőznek, tüntetést szerveznek a Miniszteri Kabinet elé.

Ragyogás

Három helyszínen, Tiszaásványban, Mezőkaszonyban és Tiszaújhelyen tartotta Ragyogás címmel csendesnapját a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ). Utóbbi helyszínen a közel 150 fős ifjúságnak Dancs Róbert munkácsi segédlelkész és Kacsó Géza, a KRISZ alelnöke tartott előadást. A szeretetvendégség után a Hajnalcsillag keresztyén ifjúsági együttes adott koncertet.

Hegedűs Lóránt Kárpátalján

Kárpátalján tartózkodott dr. Hegedűs Lóránt nyugalmazott református püspök. Ellátogatott a beregszászi főiskolára, majd a beregszászi gyülekezet nagytermében könyvbemutatót tartott, a mezőgecsei gyülekezetben evangelizált, és többek között felkereste a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumot is. A természet, a haza és Isten szeretetére buzdította hallgatóit.

Újjáéled a helikoptergyár?

Negyven évvel ezelőtt Kárpátalja egyik legnagyobb üzeme a Dombói (Dubove) Helikoptergyár volt. Az alkalmazottak száma akkor meghaladta a négyezret. A vállalat azóta sem zárta be kapuit, ám a megmaradt alig kétszáz munkás többnyire közszükségleti cikkeket állít elő, annak ellenére, hogy egy tavalyi elnöki rendelet szerint folytatni kell a helikoptergyártást. A napokban megalakult szakmai bizottság feladata újraindítani a termelést és elkezdeni a KT–112-es típusú modellek gyártását.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó