2009. szeptemer 22., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 136. (809.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Nyelv-őr
Szükség van-e anyanyelvünk ápolására

Nemrégiben egy internetes keresőprogramba beírtam az Anyanyelvápolók Szövetsége (ASZ) nevet, s elkezdtem nézegetni az ott megjelent oldalakat: Magyar nyelv háza, Ifjúsági Tagozat, az ASZ hivatalos honlapja, cikkek és írások a szövetség életével kapcsolatban stb. A "hívószóra" a ritkábban látogatott oldalak között már megjelentek olyanok is, amelyeken elég nyers stílusban írnak az Anyanyelvápolók Szövetségéről és általában a nyelvművelésről.

Végigolvasva egy-két hasonló témájú írást, megfogalmazódott bennem néhány gondolat, melyeket – úgy gondolom – le kell írnom, mert véleményem szerint több pontban (tájékozatlanságukból adódóan) a szerzők súlyosan tévednek.

Miközben a terror, a megbélyegzés, nyelvi rasszizmus kifejezéseket olvastam, akaratlanul is mosolyogni kezdtem, hiszen akik ilyet írnak az anyanyelvápolókról, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy mi valójában mit is csinálunk, mik is a céljaink.

...Tagja vagyok az Anyanyelvápolók Szövetségének, rendszeresen járok az Ifjúsági Tagozat rendezvényeire, két éve ott lehetek szövetségünk elnökségi ülésein (mint informatikai felelős), és még soha anyanyelvápolótól nem hallottam azt – sem hivatalos felszólalótól, sem magánbeszélgetéseken –, hogy bárkit bármilyen módon diszkriminálni kellene. Mivel ez szövetségünk hivatalos álláspontja is, nem tudom, miért volnánk mi nyelvi rasszisták? A magam szem-léletmódját bemutatva: azért lettem és maradtam anyanyelvápoló, mert egyesületünkben értelmes, követhető célokat láttam, látok. Olyan célt, amelynek a közösséget összetartó ereje van. Vannak, akik anyanyelvünket csak kutatási területnek tartják, nem pedig életünk egy olyan – változatos és fejlődő – elemének, amely meghatározza, hogy hová tartozunk, melyik nemzet részei vagyunk. Aki külföldön él (és nem beszéli anyanyelvét), mondhatja magát magyarnak, sőt szívvel-lélekkel tarthatja magát annak, de az unokái már nem valószínű, hogy beszélik majd ezt a nyelvet, és legfeljebb csak magyar származásúnak fogják tartani magukat. De hova lesz a nemzetünk, ha fiataljaink nem az anyanyelvüket (akár annak egy tájszólását) beszélik, hanem csak annak egy angollal kevert formáját? Később csak a trágár szavakat használják az anyanyelvükből, a többit lecserélik egy-két hangzatosabb idegen szóra. Természetes a nyelv fejlődése, változása; tudom, néha olyan idegen szavak ágyazódnak nyelvünkbe, amelyekre még nincs magyar megfelelő. De miért mondunk cunami-t (tsunami), amikor van rá megfelelő magyar szavunk, a szökőár? Ha Magyarországon megkérek egy bolti eladót, hogy a már háromszor feltett kérdését próbálja meg jól érthetően, magyarul elmondani, az nem az ő jogainak súlyos megsértése, hanem a kommunikáció szükséges előfeltétele. Bizonyos esetekben nem szabad a személyiségi jogokra hivatkozva értelmetlen dolgok mellett érvelni. Ha mindenki úgy beszélne, ahogy az neki tetszik, akkor nem értenénk meg egymást, elbeszélnénk egymás mellett. Akkor meg mire való az anyanyelvünk?

Nekünk, magyaroknak miért van kevesebb jogunk ugyanúgy kiállni anyanyelvünk mellett, mint például a franciáknak? Mi miért nem védhetjük meg nemzeti értékeinket a maguk szépségében, amellett, hogy elfogadjuk a másokéit. A világot a nemzetek sokszínűsége teszi változatossá. Ha egy – sokak által kivételesnek tartott – nyelvet beolvasztunk, azzal ezt a sokszínűséget is szegényítjük.

Mihály Balázs Attila

(Édes Anyanyelvünk)

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó