2009. szeptemer 22., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 136. (809.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Felsőoktatás a számok tükrében

A felsőoktatás helyzete szerepelt terítéken azon a tanácskozáson, amelyen Oleg Havasi, a megyei állami közigazgatás elnöke a kárpátaljai intézmények rektoraival találkozott. A megbeszéléseken szóba kerültek az idei felvételi kampány eredményei, az intézményvezetők javaslatokat tettek a jövő évi renddel kapcsolatban, melyek a szükséges átdolgozás után a szaktárca asztalára kerülnek.

Mihajlo Motilcsak, a megyei oktatási és tudományos főosztály vezetője beszámolójából kiderült, az idén tizennégy I–II., hat III–IV. fokozatú felsőoktatási intézmény, valamint 24 egyetem itteni fiókintézete hirdetett felvételit. Az I–II. kategóriába tartozó tanintézetek összesen 2043 diákot vettek fel az első évfolyamra. Ezeknek közel fele, egészen pontosan 47 százaléka nem tandíjköteles. 583 fő (29 százalék) számára az állami költségvetésből, 370 diáknak pedig a megyei büdzséből fedezik az ösztöndíját.

A III–IV. kategóriájú felsőoktatási intézmények első évfolyamára 4127 hallgató került be. Itt az előzőnél valamivel nagyobb arányú azok száma – 2469 fő, azaz 59,8 százalék –, akik kénytelenek tandíjat fizetni. A többiek – 1658 fő, 44,2 százalék – állami ösztöndíjban részesülnek.

Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán és Ter¬mészettudományi Karán 62-en kezdték meg tanulmányaikat. 50 nappali és 5 levelező tagozatos hallgató ösztöndíjas. A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának 210 nappali tagozatos elsőse van.

A főosztályvezető beszámolójából azt is megtudtuk, hogy tavaly 6348, az idén pedig 6170 diák jutott be a felsőoktatási intézményekbe. Mintegy 1500 fiatal más egyetemek kárpátaljai fiókintézeteit részesítette előnyben.

A rektorokat nyugtalanítja, hogy az állam átlagosan 15 százalékkal csökkentette az ösztöndíjas helyeket. Ennek eredményeként 30 százalékkal, a levelező tagozatokon esetenként a felére esett vissza a költségtérítéses helyekre pályázók száma. Másrészt kevesebb az érettségiző. Nőtt viszont a kedvezményben részesülők aránya. Az idén 136 ilyen diák kezdhette meg tanulmányait.

A megyei tanács által elfogadott, a 2008–2012-es regionális felsőoktatási program alapján támogatják a nehéz sorsú, szociálisan hátrányos környezetből származókat. Az idei tanév során harminc diák 90 ezer hrivnya tandíjfizetési kedvezményben részesült.

A tanácskozáson seregnyi javaslat hangzott el, amelyek között talán a legfontosabb a középfokú oktatás presztízsének megőrzését célozza. Ennek érdekében javasolták, a felvételizéskor vegyék figyelembe az érettségi bizonyítványban szereplő jegyeket, s korlátozzák azoknak a végzősöknek a felsőoktatásba való jutását, akiknek bármilyen tantárgyból 1-es, 2-es vagy 3-as jegy került a bizonyítványába.

KISZó-összeállítás

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó