2009. szeptember 19., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 135. (808.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
(Rabló)játék az intelligenciával

Amikor a közelmúltban törvényileg betiltották az ország területén a játékautomaták üzemeltetését, a csinovnyikok a rendelkezést a családi költségvetések, a kiskorúak védelmével indokolták. Hogy mennyire vált be a megszállott játékosokkal szembeni intézkedés, nem tudni. Érdekes viszont, hogy az állam a kisujját sem mozdítja egy másik, nem kevésbé pénztárcaszaggató interaktív tolvajlás ellen, ami a tévéképernyőkön zajlik a vetélkedők, kvízjátékok segítségével.

Pedig egy ukrajnai felmérés szerint azok a műsorok százezreket vesznek ki havonta a gyanútlan nézők zsebéből. A szomszédasszonyom a minap panaszolta, hogy tizennégy éves lányának, aki tudta a helyes választ, sehogy sem sikerült elérnie a stúdiót – a telefonban az üzenetrögzítő folyton arra kérte, várjon, míg kapcsolják. Aztán a hónap végén jött a meglepetés: a kilencszáz hrivnyás telefonszámla. Ennyibe került a félórányi próbálkozás.

De térjünk vissza a felméréshez. Egy-egy ilyen adás alatt átlagosan másfél ezren hívják a stúdiót. A hívás díja a műsorszerkesztők étvágyától függően nyolc és harminc hrivnya között mozog. Ha az ezerötszázat megszorozzuk mondjuk csak hússzal, az már harmincezer. Ha, tegyük fel, a műsor a hétvégén kívűl mindennap megjelenik a képernyőn, az havi 720 ezer hrivnyát jelent! Ez még akkor is hatalmas összeg, ha a vetélkedő szervezői – betartva a szerencsejáték-etikettet – annak felét beteszik a nyereményalapba. Csakhogy ezek nyomon követése teljességgel lehetetlen. A beígért 1000 és 10 000 hrivnya közötti nyeremények helyett maximum 300–500 hrivnyás jutalmakat osztanak ki a szerencsés kiválasztottak között, akiknek száma ugyancsak elenyésző. Hogy hová vándorol akkor a pénz? Nos, a téma szakértői szerint a tévécsatorna, a kvíz szervezője és a partnerként közreműködő telefonos társaság zsebébe.

Fogyasztóvédelmis ismerősöm elmagyarázta nekem, azért nem vonják hivatalosan felelősségre a szellemi tornák szervezőit, mert erre ma még nincs törvényi lehetőségük. A televíziós interaktív játékokat nem sorolják a hazárdjátékok közé. Ugyanis míg utóbbinál a véletlenen és az üzemeltetőn múlik, nyer-e valaki, addig a kvízjátékban a nyereség a megfelelő válasz függvénye. Tehát a játékos felelőssége. Ilyen egyszerű. A televetélkedő a primitív szélhámosság klasszikus terméke, mely arra irányul, hogy minél több pénzt kicsaljon a néző zsebéből, summázza a szakember.

Egyébként valamennyinek azonosak az ismérvei. Tipikus, hogy szinte bosszantóan egyszerűek a feladványok – akár egy szót kell alkotni, akár egy képet kell összerakni töredékekből –, hisz ez a csali. Aztán a műsorvezető úgy tesz, mintha senki sem hívná vagy csupa helytelen válasz érkezne. Egyfolytában azért rimánkodik, hogy telefonáljunk, hisz a nyereményösszeg percről percre növekszik. A hívás díját viszont villámsebesen és gombostűnyi betűkkel futtatják végig a képernyőn. Ember legyen a talpán, aki képes azt elolvasni. A jelentkező pedig perceken át kénytelen megelégedni az automata üzenetrögzítő hangjával, majd katt, megszakad a kapcsolat. És jön a telefonszámla...

Magyar Tímea

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó