2009. szeptember 5., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 128. (801.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Szombati Színes
Óriás paradicsomok kertje

– Közel harmincfajta ukrán, magyar és holland nemesítésű paradicsom terem a kertemben – meséli a derceni Tar Margit, miközben egy fonott kosárból két óriás példányt vesz elő. – A legjobban a lédús, salátának valókat kedvelem, mert azok bő termésűek, egy ici-picit savanykásak, nagyon ízletesek. Az idén hatalmasokra nőttek, szinte valamennyi közel 60 dekát nyomott, de a kilós sem ment ritkaság számba. Ezek el sem férnek a tenyeremben.

Terebélyes, fél méter magas bokrok sorakoznak. A rózsaszín, alma nagyságú termések között már szép piros paradicsomok is mosolyognak, a cserjék felső részét pedig sárga virágok borítják.

A gazdasszony a legszélső hajtásokat, melyek úgysem hoznak termést, eltávolítja, hogy minél kevesebb nedvességet vonjanak el a paradicsomoktól. Virágzásig kétszer fejtrágyázza a bokrokat. Mint mondja, a legtöbb gondoskodást akkor igényli a növény, amikor megjelennek az első terméskezdemények. Ilyenkor elsősorban a gombáktól kell óvni, de a vizet sem kell sajnálni tőle. Ám az öntözést sem szabad túlzásba vinni, mert a sok nedvességtől kicsattoghatnak a paradicsomszemek.

A kertészkedés elég jövedelmező, ha hozzáértéssel és ésszel csinálják. Tar Margit nemcsak a vendégeket kínálja házi paradicsommal, de el is tesz belőle télire, és a termés egy részét a piacon értékesíti. A nyár elején lezúdult hatalmas mennyiségű eső sok helyen tönkretette a paradicsom nagy részét. Taréknál azonban ennek nyoma sincs, összefüggő csíkot alkotva piroslanak a hibátlan paradicsomok.

– Csodálkozik is rajta mindenki, hogy nálam egyetlen rothadt paradicsom sincs – mondja nevetve. – Úgy gondozom, mint a gyerekeket. Fokozatosan az esőzéshez is szoktatom őket. Esténként alaposan "megfürdetem" a bokrokat erős vízsugárral, hogy egy nagyobb zivatart vagy záport is kibírjanak. A kicsattogott paradicsomoknak nemcsak a látványa siralmas, de gyorsan kiszáradnak, megpirosodnak, mielőtt még igazán kifejlődtek volna.

A szaporítóanyagot ősszel gyűjti össze, és még március elején elveti. A tőzeggel teli edénykékbe két¬szemenként rakja a magot. Másfél hónap elteltével a palántákat kiülteti a kertbe. A sorok között fél méter távolságot hagy. Tíznaponként saját recept szerint készített tápoldattal öntözi. Amikor megjelennek a virágok, a locsolóvízbe 10 gramm nitroamofoszfátot tesz. Ügyel arra, hogy az óriás paradicsomok ne érjenek a földre, mert akkor megindul a rothadás.

– Régebben felkaróztam, de a több mint húsz kiló súlyt, ami egy-egy bokron terem, már nem bírják ki, ezért betonoszlopokat kellett melléjük tennem – meséli az asszony. – A fémhuzalok sem bírják a terhet, ezért már nem is kötözöm a töveket. Eső után, hogy ne feküdjenek a nedves földön és ne kezdjenek rothadni, szárakból és levelekből kialakított "párnácskákra" fektetem a paradicsomokat.

A nagyobb hozam érdekében nem várja meg, míg egészen megérik a termés, félig zöldön szedi le azokat.

– Sorban a kamra polcaira rakom és reggelre valamennyi megpirosodik – mutatja Margit. – Amikor a bokron sok a terméskezdemény és a zöld paradicsom, hogy gyorsabban nőjenek és beérjenek, leszedem a felesleges leveleket.

Szíjjártó Erika

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó