2009. szeptember 5., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 128. (801.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
A negyedik félidő

Az előző meg az én generációm nagy része még azért ment ki a focimérkőzésekre, hogy élvezetes, vérbeli küzdelmet, ádáz csatákat lásson, és csodálja a pengés játékosokat. A bal lábával halálpontosan célzó Öcsit, azaz Puskás Ferencet, a felhőfejeseiről híres Kockát, vagyis Kocsis Sándort, majd később Albert Flóriánt, a Tanár urat, Hidegkuti Nándort, Bozsik "Cucu"-t, Sándor "Csikar"-t, a hálószaggató gólokat lövő Tichy Lajost és Farkas Jánost.

Nagy meccsek voltak, szívet-lelket melengetők. És persze, gólgazdagok. A szurkoló pecsenyevörösre tapsolta a tenyerét. A néző akkor azt kapta a jegyéért, amiért kiment a stadionba. Szórakozást és FOCIT! Igen, így, csupa nagybetűvel!

Aztán változtak az idők. A hetvenes évek vége felé földbe gyökerezett lábakkal hallgattam a rádiót, amely arról számolt be, hogy Afrikában az egyik meccsen a nézők berohantak a pályára, letaglózták, majd miszlikbe aprították a bírót, mert valamiért nem tetszett nekik a "fekete ruhás ember" ténykedése. (Akkoriban még ilyen színű öltözéket viseltek a játékvezetők. Ma már ez sem így van).

Később Angliában és Franciaországban szintén elszabadult a pokol, sőt, hogy ne menjek olyan messzire, Magyarországon is. Az úgynevezett "kemény mag" csak azért ment a meccsekre, hogy balhézzon. Azt hiszem, elegendő egy-két Fradi–Újpest derbit és a lovas rendőröket említenem.

Igaz ugyan, hogy drótkerítéssel és gumibotokkal, de Nyugat-Európában és az anyaországban is rendet teremtettek a futballpályák környékén. Csak éppen a kárpátaljai járási bajnokságban képtelenek erre a rendezők és a "rendfenntartók". Évek óta tart az adok-kapok a pályán és azon kívűl. A második után jön a harmadik félidő, mint a Tiszasalamon–Nevicke találkozót követően. És ez, sajnos, nem egyedi eset! Előkerülnek az álomkesztyűk és a baseballütők, s ott verik egymást a szurkolók, ahol érik. Repülnek a fogak, reped a borda, törik a koponya.

De nem amiatt, mert a meccsen egyik játékos lerúgta a másikat! Nem, az csak a látszat! Az igazi ok az, hogy az előző meccs, az ellenfél pályáján lejátszott mérkőzés után az ottani szurkolók verték emezeket! Mert a kárpátaljai fociszurkoló ––persze, tisztelet a kivételnek! – már csak ilyen! Nem felejt és bosszúálló! Hónapokig, sőt évekig forr benne az indulat. Nem tud megbocsátani. Ha egyszer megverték, nem számít, hogy ő provokált-e vagy sem, a következő alkalommal, ha beledöglik is, vissza kell adnia a verést, méghozzá kamatostul.

Sportszerető ember lévén láttam én már nagy bunyókat hokimeccseken is, de ott a mérkőzés után, azaz a harmadik félidőben, kezet fogtak egymással a játékosok, és azonnal minden el volt felejtve! Pillanatok alatt rend lett a fejekben-lelkekben. De nálunk másként zajlik a harmadik félidő!

Jut eszembe: a foci egy olyan játék, ahol nem is lehet páratlan a félidők száma! Meg vagyok győződve róla, jönni fog a negyedik is! Késekkel, akasztófával?

Nyigriny Szabolcs

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó