2009. szeptember 1., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 125. (798.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Nincs többé "ismeretlen katona"

Kis szenzációként adta hírül a The New York Times, hogy az amerikai haditengerészet rátalált az első öbölháborúban, 1991-ben lelőtt pilóta holttestére. Ezzel – így a lap kommentárja – tűnő félben az évszázadokon át megszokott fogalom, az "ismeretlen katona". Emlékműveket emelhetnek neki, tiszteleghetnek a dicsősége előtt, amint az még ma is szokás az első világháborús áldozatok sírja fölött, akárcsak a francia köztársasági elnök teszi minden esztendő július 14-én a párizsi Diadalívnél.

De olyan, hogy ütközetben, bevetésben bárki is csak úgy nyomtalanul eltűnik, hála a korszerű technikának, immár a múlté. Legalábbis ezzel vigasztalja az iraki és az afganisztáni merényletekben fölrobbantott, megölt harcosok hozzátartozóit a vezető tengerentúli újság.

Szükség is van az ilyen nyugtatgatásra, mert az afganisztáni jenki csapatok hosszú idő óta most júliusban szenvedték el legnagyobb veszteségüket. Negyvenen maradtak holtan, vagy súlyosan sebesülten a feltételezett tálib robbantások helyszínén, és a helyzet annyira kritikus, hogy a hadsereg tábornokai a már kivezényelt 68 ezer katonán fölül további erősítéseket kérnek.

A vigasztalás, hogy ezentúl nyomtalanul nem fog eltűnni egyetlen harcos sem, azért is indokolt, mert a múlthoz képest csakugyan jelentős a javulás. Az öbölháború végeztével még azt a mérleget tették közzé hivatalosan, hogy hét tiszt veszett el nyomtalanul, és mindössze tizenkét közlegény holttestével nem tudtak elszámolni parancsnokaik. Ha a kimutatások hitelesek, a második világháború amerikai "ismeretlen katonáinak" a száma 78750 volt, Vietnamban 1350, Koreában 8177.

Kérdés, azonban valóban igazoltak-e az adatok. Mert a modern technikai eszközök, és az emberi élet felértékelődése csakugyan azt hozta magával, hogy harctereken és terrorista fenyegetések helyszínén nem tűnhet el nyomtalan senki, míg még a második világháború harcterein is tízezrekről nem tudtak számot adni, az akkori hadvezetés egyszerűen tudomásul vette a tragikus veszteségeket. A koreai listák már viszonylag precízek voltak: 34000 katona haláláról biztos adat volt, a két hadszínteret elválasztó demilitarizált övezetben pedig kétezer katona nyughelyét jelzik sírkövek. Irakban most a közvetlen tűzharcban elesett áldozat viszonylagosan kevés, és minden korábbi fegyveres konfliktusnál lelkiismeretesebben, pontosabban igyekeznek név szerint azonosítani.

Igaz, korábban a tapasztalatok is szerényebbek voltak. A vietnami háborúban a veszteségek javarésze (80 százaléka) abból adódott, hogy Északon és Laosz fölött lőtték le a repülőgépeket, a pilóták azonosítására, holttestek föllelésére szinte semmi lehetőség nem volt. Irakban most elvben nincs ellenség, így "ellenséges terület" sem, az ott állomásozó amerikai csapatok mindenhová akadálytalanul eljutnak. És végül a felderítési eszközök is szofisztikáltabbak, mint bármelyik megelőző konfliktusban. Vietnamban az operációs központok jobbára rádió útján jutottak értesülésekhez, bizonyíthatatlan szóbeszéd alapján, most főhadiszállások különleges felszerelésekkel rendelkeznek. A számítógép központok a GPS-ek útján szerzett adatokat is összesíthetik, alig van "senki földje", ahonnan nem szivárog ki semmi.

Ezért írhatta a The New York Times magabiztosan, hogy az ismeretlen katona történelmi fogalma a múlté, bár emlékműveket, miként minden fegyveres konfliktus után, minden bizonnyal ezen túl is emelnek majd neki.

KISZó-feldolgozás

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó