2009. augusztus 29., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 124. (797.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Meddő erőlködés

A növényvilágban is történnek csodák. Például az, amelyről most írni szeretnék. És ezt a különös jelenséget nem én fantáziáltam. Bárki megnézheti. Ott van városunk Rákóczi (Volosin) utcáján, pontosan szemközt az adórendőrséggel (volt erdőhivatallal).

Történetem hőse egy fa, pontosabban: a tönkje. Legalább huszonöt éve kivágták. Már nem is emlékeztem a fajára. Most látom, hogy bükk volt. Pontosabban: még ma is az!

Igen, legalább negyedszázada szomorkodott a csonkja az útfélen. És – ez is különös! – nem indult romlásnak, nem korhadt el, a szú sem telepedett beléje, épen állt a járdaszegély mellett, pedig az anyafa beteg lehetett, ha egyszer fejszét emeltek rá. Teltek az évek, s az életnek semmi jelét nem mutatta. És ezen a tavaszon...!

Nem hittem a szememnek!

A kéreg mellett rügyet hajtott a tőke.

Vajon miképpen ébredhetett hosszú álmából? És egyáltalán: létezik ilyesmi? Hát, nyilván: létezik!

Naponta arra visz az utam, és kíváncsian figyeltem a fa kilátástalan küzdelmét a pusztulással. Biztos voltam benne, hogy a csak valami különös tévedés folytán megjelent rügy napok alatt elhervad, elszárad.

És nem!

Növekedni kezdett egy száracska, rajta kis ágacskák, levélkék, és ezekből most már lehetett látni, hogy egy bükkfa próbál új életre kelni. És számomra az a meggyőző tanúsága volt az esetnek, hogy az életnek sokkal nagyobb az ereje, mint azt gondolnánk, és a makacs élni akarás pedig képes meghazudtolni egy-egy kegyetlen természeti törvényt is. Pusztulj! – mondta ki a verdiktet a kíméletlen natura, és a bükk: ellenállt. Több mint két évtizedig dédelgetett magában egy életparányt, és ez most a felszínre tört. Hát megismétlődik a Csipkerózsika-történet? És milyen királyfi csókja igyekezett a fát föltámasztani?

A bükknövekmény azóta is fejlődik. Már tizenöt centiméterre kapaszkodott.

Most mondjam azt, hogy vegyünk róla példát mi, emberek?

Nem. Ezt nem mondhatom fenntartás nélkül. Mert bennünk – úgy látszik: a fákkal ellentétben – megvan a képesség arra, hogy beláthassuk valaminek a lehetetlen voltát; hogy tisztában legyünk az élet véges voltával. A szegény bükk pedig hiába reménykedik. Hiszen biztos vagyok abban, hogy valamely fagyos késő őszi vagy téli napon az új hajtás pusztulásának leszek sajnálkozó tanúja. Hogy is lehetne annyi erő ebben a szánni való tőkében, amelyben csak pislákol valami kis élet, hogy megújítsa magát? Habár... Olyan eseteket is ismerünk nemünk történetéből, amikor valaki olyasmibe fogott, aminek a megvalósítására semmi esélye nem volt, és végül – mégis sikerült. Hanem a bükkfának aligha lesz ekkora szerencséje. Akárhogy is, az ő erőlködése: meddő. De azért megérdemli, hogy fejet hajtsunk előtte.

Hogy is mondták a bölcs latinok?

"Si desunt vires, tamen est laudanda voluntas."

Ha nincs is hozzá erőnk, mégis dicsérni való az akarat.

Balla László

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó