2009. augusztus 20., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 119-120. (792-793.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Nem hagyhatja el az országot

Újabb szankciót léptetett életbe Ungvár polgármesterével szemben az ügyészség. Mint arról korábbi lapszámainkban beszámoltunk, három bűncselekmény elkövetésével, így garázdasággal, hivatali hatáskör túllépésével és az állampolgárok egyenjogúságáról szóló törvény megsértésével gyanúsítják Szerhij Ratusnyakot. A megye ügyésze elrendelte, hogy a folyamatban lévő nyomozás idején a gyanúsítottnak tilos külföldre utaznia. Ungvárt is csak úgy hagyhatja el, ha szándékáról előzőleg tájékoztatja a nyomozás vezetőjét.

Oleg Havasi gépkocsikat osztogatott

Negyvenhárom új szolgálati gépkocsit osztott szét Kárpátalja egészségügyi intézményei között a megyei állami közigazgatás elnöke. A húsz UAZ és a huszonhárom VAZ-2107-ből ötöt a Beregszászi járás kórházai, ambulanciái vehettek át. A megye két hosszú távú egészségvédelmi program keretében jutott hozzá a közlekedési eszközökhöz.

Kiégett a ZAZ Daewoo

Egy iránytaxi vezetője Turjaremete és Ószemere (Szimer) között az egyik főúthoz közeli erdei úton lángoló személygépkocsit vett észre. Látva, hogy nem tud segíteni, hívta a tűzoltókat. Mire sikerült megfékezni a tüzet, a ZAZ Daewoo márkájú autó teljesen megsemmisült. A tűz oka egyelőre tisztázatlan. Az autó tulajdonosát keresik.

Két bankkal kevesebb

Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) vezetősége úgy döntött, hogy felszámol két pénzintézetet. A likvidálás sorsára most a Jevropejszkij és a Nacionalnij Sztandart jut – közölte a Gyelo.

A hírt az NBU krízismenedzsmentjének vezetője is megerősítette. Jurij Petrov elmondta, hogy az intézkedésre azért van szükség, mert új befektetők nem jelentkeztek, a régiek pedig nem kívánják magánosítani a két bankot. A pénzintézetek már hónapok óta gondnokság alatt tevékenykedtek.

Felemás helyzet

Oroszország el kívánja érni, hogy Ukrajna ne adjon el fegyvereket és haditechnikát Grúziának – írja az Interfax.

Konsztantyin Birjulin szerint a két ország közti megállapodások értelmében bizonyos haditechnikai berendezéseket, például közös fejlesztésű rakétaegységeket Ukrajna eleve nem értékesíthetne harmadik országban. A föderáció hadiipari együttműködését felügyelő szolgálatának igazgatója a jelen helyzetet felemásnak minősítette.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó