2009. augusztus 15., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 117. (790.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Korlát vagy közeg?

Nemrégiben felháborodva mesélte egyik ismerősöm, hogyan járt néhány beregszászi gyermek, kiket hiányos ukrántudásuk okán utasítottak el egy nyári táborból. Az esetet természetesen publikáltuk, majd kolléganőm kezdett oknyomozásba a témával kapcsolatban. Sikerült is szóra bírnia néhány illetékest, akik nem tagadták az esetet, ám indokuk, melyek szerint a gyerekek a nyelvi korlátok miatt "úgysem érezték volna jól magukat" az említett táborban, enyhén szólva is kételyeket ébreszt a tolerancia és nemzeti egyenlőség híveiben.

Végtére mit jelent az efféle "úgysem"?

Azt, ha a nevelők úton-útfélen éreztetik egy ukránul nem vagy alig beszélő gyerekkel, hogy ő nem idevaló? Persze ha némi ügyes képmutatással beléplántáljuk azokba a szegény srácokba, hogy ők erre vagy arra a feladatra "úgyse" képesek, annak csak frusztráció és kisebbrendűségi érzés lesz a vége. Biztos, hogy nem fogják jól érezni magukat, ám ennek szerintem nem annyira a nyelvi közeg, mint inkább a pedagógiai hozzáállás lesz az oka.

No és itt van az indokok második fele, mely szerint szerveznek majd nyári tábort magyar ajkú gyerekeknek is. Szép, szép ez az egész, de manapság, amikor annyi szó hangzik el a kárpátaljai magyarság beilleszkedéséről – vigyázzunk, nem beolvadásról van szó –, lehet, hogy nem ez a legjobb módszer a célok megvalósítására. Nem szeparálni kellene a magyar gyerekeket az efféle rendezvényeken, hanem integrálni. Integrálni, hogy testközelből ismerkedjenek az ukrán kultúrával és nyelvvel. Hogy a nyári táborokhoz szervesen hozzátartozó "aszfaltmérgezések", esti zsiványkodások, és kamaszszerelmek árán ragadjon rájuk az ukrán szó, ne pedig a fegyveres erők valamelyik kiképző őrmestere adja majd az első nyelvleckéket.

Bennem még elég elevenen él annak a fekete-tengeri nyaralásnak az emléke, amikor nyelvi korlátok ide vagy oda, alig hatévesen kiváló barátságba keveredtem a szomszédunkban sátorozó orosz katonatiszt hasonszőrű fiával. A kemping két közkedvelt csibészévé váltunk, noha egy kukkot sem értettünk a másik szavából. Ez azonban nem akadályozott meg bennünket abban, hogy sakkozzunk, dámázzunk, vagy éppen nővéreinket – részemről unokanővérem volt a szenvedő alany – az elmebaj határára juttassuk. Nyelvi hiányosságok ide vagy oda, kiválóan szórakoztunk! Igaz, nekünk nem voltak nevelőink, akik megróttak volna azért, mert nem beszéljük a másik nyelvét.

Matúz István

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó