2009. augusztus 15., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 117. (790.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Egy boldog anya

Koldusasszony ül a templomajtóval szemközti járdán. Valahol a huszadik éve körül járhat. Vele van három gyermeke is. A legkisebb még karon ülő. A másik két fiú két-három éves lehet. Az idő csúnya, zimankós, a templomba igyekvők nem nagyon sietnek kigombolkózni és a pénztárcájuk után nyúlni, a földre tett műanyag tálkában alig gyűl az aprópénz. Ám mintha ez a kéregetőt nem is nagyon zavarná. Jókedvűen cseveg a gyermekeivel, nevetgél, a fiúk vidáman hancúroznak mellette, mintha egyenest élveznék ezt a koldulás-mulatságot.

Nézem őket.

Határozottan rokonszenvesek.

Hanem az erre járók közül bizonyára sokan megróják őket magukban. Lám csak... Fiatal, életerős asszony, mint kéregető, ráadásul még a gyermekeit is bevonja ennek a megalázó szerepnek az eljátszásába. Menne inkább dolgozni, pénzt keresni. És miért hozott a világra három porontyot, ha egyszer nem tudja eltartani őket? Mert a gyerek nem jön magától, nem is a gólya hozza, megszületéséig tenni kell egyet-mást, nem is kellemetlen dolgot. Na igen: és hol van a gyerekek apja? Létezik egyáltalán? (Persze létezik, de csak az anya számára vált talán köddé.) És kérem, ez a vihogás! Hát egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy ilyen dicstelen módon szerzi meg a betevő falatot?

Alighanem így gondolkozik sok erre járó, dagadó pénztárcájú ember.

De a koldusanya másképpen látja ezt a dolgot, és amint boldog arcát nézem, én is.

Mert sok oka lehet, hogy nem pénzt keres, hanem alamizsnára vár. Hátha valóban elhagyta őt a gyerekek apja? És hátha meghalt? És ő most egyedül él a három kicsivel. A gyárba, egy-egy építkezésre nem vihetné őket magával, de ide igen. És talán magában még büszke is arra, hogy ha így, hát így, de jól tudja lakatni a fiúkat. Hát ez nem igazi öröm? Azután: a kicsinyek egészségesek, mint a makk, a kedvük ragyogó. Ez is anyai boldogság. Lehet, hogy szép szerelemben fogantak. Erre is jó gondolni. Igaz: süthetne a nap, de az eső nem esik, nem volna jó megázni. Neki van vattázott bekecse, a gyerekeket is melegen felöltöztette, nem kell dideregniük. (Hogy a ruhaneműt jó emberek adták vagy összekoldulták a rávalót, az mellékes.) Most megvárják az istentisztelet végét, talán az Úr odabent meglágyítja a hívők szívét, és megcsörrennek a kopekek a tálkában, talán itt-ott papírpénz is akad... Akkor majd kellemes lesz hazamenni meghitt otthonukba, útközben megveszik az ebédre valót, asztalhoz ülnek, és utána lesz csak nagy játszás...! Hát ezek a gondolatok csalnak mosolyt az anya arcára.

Nekem meg az jut az eszembe, hogy ez a háromgyermekes asszony példakép lehetne. Példakép azok számára, akik az övénél százszorosan kisebb gond vagy balsiker esetén búnak adják a fejüket, depresszióba esnek, pszichológushoz járnak, ahelyett, hogy, mint ez a boldog kéregető, szemébe nevetnének ennek a komisz életnek.

Balla László

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó