2009. augusztus 11., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 114. (787.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Szélrózsa
Nem tiltott a magyar felirat

Nem tiltott a műemlékek magyar nyelvű feliratozása, írta Theodor Paleologu román művelődésügyi miniszter abban az átiratban, amit a kolozsvári műemlékek többnyelvű feliratozása kapcsán küldött a város polgármesterének, tájékoztat a Szabadság című napilap. A tárcavezető felhívta a kolozsvári polgármester figyelmét a 2007-ben elfogadott törvényre, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára, amely előírja, hogy a helyi hatóságoknak bátorítaniuk kell a kisebbségi nyelvek használatát.

Nincs partner a nyelvtörvény ügyében

Valószínűleg nem sikerül a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) az alkotmánybíróság elé vinni a szlovákiai államnyelvtörvényt, mert kezdeményezéséhez a szlovák pártok között nem talált partnereket, írta az Új Szó című pozsonyi magyar napilap. A Kereszténydemokrata Mozgalom szerint a jogszabály rossz, de nem alkotmányellenes, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió pedig figyelemelterelő hadműveletnek tartja és nem kíván foglalkozni a témával. Ezzel gyakorlatilag esélytelenné vált a beadvány beterjesztése, melyben az MKP a júniusban elfogadott nyelvtörvény egyes módosításainak megsemmisítését kérné. Az alkotmánybírósági beadványhoz 30 képviselő aláírása szükséges, de a magyaroknak csak 20 képviselőjük van a pozsonyi parlamentben. Mindnyájan az MKP listáján jutottak be a törvényhozásba, de öten kiléptek onnan és most az újonnan alakult párt, a Híd-Most színeiben politizálnak.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó