2009. augusztus 8., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 113. (786.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Botrány az őssejtek körül

Mint ismeretes, nemrég a Budai Központi Kerületi Bíróság négy személyt előzetes letartóztatásba helyezett, mégpedig az emberi test tiltott felhasználásának bűntette miatt. Az illegális őssejtkezelési ügyben érintett két cég – a kaposvári Seffer-Renner Magánklinika Kft. és az IRM Magyarország Nemzetközi Biotechnológiai és Őssejt Központ Zrt. – a Seffer testvérek nevéhez köthető. A magánklinika ügyvezető igazgatója Seffer Tibor, az IRM Zrt. egyik vezetője pedig a nemrég letartóztatott, ám jelenleg már szabadlábra helyezett ismert plasztikai sebész, Seffer István. Egy budapesti kórházban fogták el a tetteseket, de a gyanú szerint nemcsak fővárosi klinikákon, hanem szállodákban is végeztek kezeléseket, és a magánklinikának egy házban is van rendelője.

A gyanúsítás szerint a kezelésekhez használt őssejteket abortumokból vonta ki az ukrán állampolgárságú Natalija K., a beültetéseket pedig az amerikai állampolgárságú Yuliy V. Baltaytis végezte el. Rajtuk kívül az előzetes letartóztatásban lévő negyedik gyanúsított egy magyar férfi, az IRM Zrt. vezérigazgatója, Szabó Sándor. A napokban pedig a munkácsi születésű Pákh Imre műgyűjtőt és Fásy Ádám médiaszemélyiséget is összefüggésbe hozták az őssejtbotránnyal.

Az ügy főszereplőinek előélete meglehetősen regényes. A HVG egy tavalyi cikke szerint a letartóztatott amerikai professzor, Yuliy Baltaytis és Pákh Imre, aki az őssejtlabort üzemeltető IRM Zrt. egyik igazgatósági tagja, Barbadoson is együtt "virágoztatott" hasonló üzletet, 2000 végén a BBC egyik riportja után a hatóságok bezárták a klinikát. A riport szerint a barbadosi klinika nem titkolt módon ukrán forrásból származó őssejtjei feketeiparágat generáltak mindenekelőtt Harkivban és Kijevben. Úgy találták, hogy sokan pénzért vállalkoztak abortuszra – az embrionális őssejt "alapanyagát" biztosítva –, s feltűnően magas volt azok száma is, akiknél a kezelőorvosok súlyos betegnek mondták a magzatot, művi vetélést javasolva. Egy harkivi kórházhoz köthető gyanús csecsemőhalálozási esetet is összefüggésbe hoztak az őssejt-kereskedelemmel.

Pákh Imre az egyik sajtóorgánumban a következőket nyilatkozta: "Én, ha úgy tetszik, egy mecénás vagyok, az őssejtkutatás elkötelezett támogatója, aki testközelből tapasztalta a kezelés áldásos hatását".

Azt is elmondta, mikor és miért kezdett el foglalkozni az őssejtekkel kapcsolatos kutatásokkal. Édesapja 95 évesen már alig tudott járni, és felesége halála után az egészségi állapota, valamint az életkedve is romlott. Több cikket is olvasott akkoriban az őssejtterápiáról. Remélte, hogy ezzel a kezeléssel meggyógyíthatja apját.

– Sikerült – mondja. – Édesapám, akit az elsők között kezeltek őssejtekkel, 102 éves, jó egészségnek örvend, kísérő nélkül utazik az USA-ból Európába és vissza. Ezért hiszek az őssejtterápiában, ezért támogatom a kutatásokat Magyarországon és más országokban is.

Pákhot Fásy Ádám mutatta be Seffer István plasztikai sebésznek egy általa szervezett szépségverseny alkalmával. Nem sokkal később Pákh hozta össze Seffert és Baltaytis professzort, aki az őssejtekkel kapcsolatos tapasztalatait Ukrajnában szerezte. Pákh édesapját is a pofesszor által vezetett klinikán kezelték.

Mindennek ellenére Pákh Imre és az időközben a cégben szintén igazgatósági taggá váló Fásy Ádám közös ügyvédje, Nagy Krisztina nyilatkozatában azt mondta: sem Pákh, sem pedig Fásy Ádám "televíziós személyiség" nem ismerte a társaság munkájának részleteit, így azt sem tudták, hogy mi történik a laboratóriumban. Az ügyvéd szerint Fásy Ádám szerepe mindössze arra korlátozódott a cégben, hogy médiaszemélyiségként népszerűsítse az eredményeket.

Mint arról lapunk is beszámolt, a múlt évben több magyarországi emberen Kijevben végeztek hasonló beavatkozást. A betegek az S.O.S. Szolgálat Alapítvány Közhasznú Nemzetközi Társadalmi Szervezet segítségével jutottak el az ukrán fővárosba. Akkor tolmácsként dr. Husznay Katalin magyarországi orvosnő mellett a kárpátaljai származású, Kijevben élő Kárász Magdolna vállalkozó is közreműködött. Tőle az iránt érdeklődtünk, van-e tudomása újabb beültetésekről:

– Tudtommal az utóbbi időben Magyarországról nem jött újabb beteg. Értesüléseim szerint az alapítvány Kínába irányítja a beültetésre várókat – mondta.

Több műtéten átesett személy családjával tartja a kapcsolatot, és ha száz százalékos gyógyulásról nem is, de jelentős javulásról számoltak be, tette még hozzá.

KISZó-összeállítás

Tiltott, tűrt, támogatott: a világ országaiban így viszonyulnak az őssejtkutatáshoz. A legtöbb európai államban valamilyen módon végezhető kutatás. Sőt az Unió pénzzel is támogatja a tudósok munkáját. Ám a 27 tagállamban egyáltalán nem egységesek a szabályok. A britek, svédek, belgák azt is engedélyezik, hogy külön tudományos célra hozzanak létre embriókat és abból nyerjék ki a kutatáshoz szükséges őssejteket. Ez például Németországban, Szlovákiában, Írországban vagy Olaszországban teljességgel elképzelhetetlen.

Nagy-Britanniában a newcastle-i egyetem kutatói a hónap elején jelentették be, hogy embrionális őssejtből hímivarsejtet hoztak létre. Az eljárással a meddő apákon lehet majd segíteni.

Noha azt szinte minden kormány elfogadja, hogy az őssejtkutatással jelenleg gyógyíthatatlan betegségeket lehetne orvosolni, sok helyen etikai és politikai kérdést kreálnak az ügyből. 2009 tavaszáig Amerikában csak alig kutathattak a tudósok, állami pénzt sem kaptak, mert a konzervatív George Bush elnök ezt megtiltotta. A Fehér Ház új lakója, Barack Obama, a tiltakozások ellenére engedélyezte a kutatásokat, és szövetségi pénzeket is jóváhagyott. Dél-Amerikában sincs legális lehetőség a kutatásra, a Közel-Keleten pedig egyedül Izraelben van rá mód. Ázsiában, Japánban, Kínában és Szingapúrban is engedélyezik embriók klónozását tudományos célokra. Dél-Koreában az állam lelkesen támogatta az őssejtkutatást. Ám botrányba fulladt az egész, amikor kiderült, hogy a professzor meghamisította az eredményeket. Az állami támogatást és díjat is megvonták tőle.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó