2009. augusztus 8., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 113. (786.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Ülésezett a megyei tanács
A szócső sem segített, a BJUT kivonul

Botrányos jelenetekkel, hangos szóváltásokkal, ajtó előtti taszigálással és kulcsok elrejtésével kezdődött az ötödik összehívású megyei tanács huszonötödik ülésszaka.

Mihajlo Kicskovszkij elnök a napirendi pontokat próbálta ismertetni, amikor szót kért Andrij Szerbajlo. A dologból heves szóváltás kerekedett, de végül a BJUT-frakció vezetője a mikrofonhoz léphetett és elmondhatta mondandóját. Nem aratott osztatlan sikert felszólalásával, melyben azt hangoztatta, hogy a párt által visszahívott tizennégy egykori párttársa törvénytelenül ül képviselőként a tanácsteremben. Állítását az igazságügyi minisztérium hivatalos leiratával igyekezett alátámasztani. A levelet azonban nem olvashatta fel teljes terjedelmében, mert kikapcsolták a mikrofonját és a képviselőtársak is hangosan tiltakoztak.

Ezt követően Szerbajlo felszólította a BJUT által delegált, folyosón ácsorgó, a visszahívottak helyére érkezett tizennégy képviselőt, foglalják el helyüket az ülésteremben. A rendőrök azonban eltorlaszolták az útjukat, majd bezárták az ajtót, s így a folyosón lökdösődés kezdődött, ami kis híján tettlegességig fajult.

A megyei tanács elnöke közben a szószékre szólította a megyei választási bizottság elnökét. Beszámolóját, melyben nem adott Szerbajlónak igazat, Kicskovszkij szavazásra bocsátotta. A képviselők 59 szavazattal azt jóváhagyták, s ennek alapján a BJUT által kizártnak tekintett tizennégy képviselő mégis maradhatott.

A szólás jogától megfosztott Szerbajlo azonban szócsővel felszerelkezve próbálta megzavarni a testület munkáját, elmondani a saját véleményét. Nem sok sikerrel járt, s ezért, a tiltakozás jeleként, a BJUT képviselői elhagyták a tanácstermet. (Csak zárójelben: ez elsőre nem sikerült nekik, mert a kívülről kulcsra zárt bejárati ajtón keresztül próbálkoztak.)

A BJUT-os képviselők kivonulása után békés mederben folyt tovább az ülésszak. A teremben ülők szinte minden, korábban a bizottságokban és az elnökségben megvitatott kérdést megszavaztak. Kivételt képezett az UKRPOLMET cég kérvénye. A magyar képviselők nyomatékos kérésére a megyei tanács nem engedélyezte, hogy a zárt részvénytársaság Nagybégány térségében kőzetmintavétel, s a későbbiekben bányanyitás céljából próbafúrásokat végezzen.

A BJUT megyei szervezetének és tanácsi frakciójának vezetője a Kárpáti Igaz Szónak a következőket mondta a botrányos eseményekről:

– Az igazságügyi minisztérium levele egyértelműen leszögezi, a megyei tanácsi képviselők mandátuma abban a pillanatban érvénytelenné válik, mihelyt az a párt, melynek színeiben mandátumot szereztek, visszahívja őket. A BJUT még a múlt év június 30-án hozott egy döntést a párt színeiben képviselői mandátumhoz jutott 14 tagjának visszahívásáról, mivel nem léptek be a párt frakciójába. Az érintettek nem voltak hajlandóak tudomást venni a döntésről és továbbra is úgy ténykednek, mintha semmi sem történt volna. Ezért fordultunk az igazságügyi miniszterhez, aki megerősítette álláspontunkat: a szóban forgó tizennégy képviselő mandátuma illegitim, tehát tevékenységük törvénytelen.

– Az ülésszak mégis megerősítette mandátumukat.

– Ez a döntés is törvénytelen, amit bírósági úton megtámadunk. Bíróságra adtuk a territoriális választási bizottságot is, mert az ugyancsak törvénysértő döntést hozott.

– Miért hagyta el az üléstermet?

– Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy miközben mandátumuktól megfosztott egyének ülnek a teremben, a törvényes képviselőtársaimat nem engedik be az ülésszakra. Ez felháborító. Ugyebár mindannyian törvénytisztelő polgárai vagyunk az országnak, és mint ilyenek, mindent elkövetünk, hogy a jogszabályokban foglaltaknak érvényt szerezzünk.

Balogh Csaba

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó