2009. augusztus 6., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 111-112. (784-785.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Pillantás a kulisszák mögé

Talán nem túlzok, ha kijelentem: az idei forró nyár egyetemi és főiskolai felvételi kampánya a diákokon és szülőkön kívül magukat a felvételi bizottsági tagokat is komolyan megizzasztotta. Bár mi, kárpátaljai magyarok még akár dicsekedhetnénk is azzal, hogy lám csak, fiataljaink jelentős része román nemzetiségű kortársaiknál jobban teljesített az emelt szintű érettségin. A nemzeti egyetem román nyelv és irodalom szakára – a felsőfokú tanintézet történetében először – egyetlen kérvényt sem adtak be. Az orosz filológián is mindössze három beadvány árválkodik.

Mindezt csak azért hangsúlyozom, mert szűkebb pátriánk nemzeti kisebbségei között valószínűleg mi vagyunk a legszívósabb, a legkitartóbb és legpragmatikusabb náció. Talán ebből kifolyólag, talán valamilyen más elgondolásból, de néhány helyi ukrán nacionalistának igencsak szemet szúrt, hogy úgymond a magyaroknak most igencsak jól megy...

Történt ugyanis a következő. Az ukrán oktatási tárca egy korábbi rendeletében jelentősen csökkentette az állami finanszírozású egyetemi helyek számát, ami azzal járt, hogy a nemzeti egyetem magyar karán is egy-kettővel kevesebb – például a korábbi húsz jövendő történésznek már csak 18 – tandíjmentes helyet tudtak biztosítani. Nos, ezekre az ingyenes helyekre vetettek szemet a történelem kar dékánja és elvbarátai. Volodimir Fenics, aki korábban a magyar történelem és európai integráció tanszék vezetőjének posztját is betöltötte, és élvezte a magyarországi pénzeken felújított kar minden kényelmét, most a kollégái ellen fordult. Az ugocsai származású, egyébként félig magyar dékán a kar egyik galíciai gyökerű professzorával karöltve egy forró júliusi napon felbőszült ukrán szülői koszorúval körbevéve a szó szoros értelmében rárontott a magyar kar felvételiztető munkatársaira, és követelte, hogy fogadják el azok csemetéitől az iratokat. A bizottság tagjai hiába magyarázták, hogy a karon a szaktantárgyak oktatása magyar nyelven folyik, tehát ukrán diáknak magyar csoportban tanulni nemigen okos választás.

Persze, a napnál is világosabb volt a valódi ok, hogy az ukrán nemzetiségű diákok közepesnek mondható pontszámaikkal kiszorítsák az ingyenes helyekről magyar ajkú kortársaikat. A két egyetemi tanár azonban öngólt lőtt. Nemzetiségeket egymásnak úszító gaztettükkel egy olyan – hogy stílszerű legyek – történelmi vonatkozású eseményt hoztak a felszínre, amire senki sem számított. Az UNE magyar karára felvételiző diákok – mivel idén az emelt szintű érettségi tantárgyai között nem szerepelt – a szaktárca engedélyével magyar nyelvből (!) vizsgáztak. A kitűzött megmérettetésre az ukránok is eljöttek. A feltett három kérdésre – mi a neve, hol született és rövid életrajz – persze senki sem tudott közülük válaszolni. A tollforgatónak persze nem tiszte, hogy elmarasztalja őket, mert sajnos ezek az ukrán gyerekek és szüleik nem értették meg, hogy a két exhibicionista és hatalomra törő önjelölt buta játékának kellékeivé váltak...

Mint a történtek egyik szenvedő alanya, bevallom, az elmúlt napokban sokszor úgy éreztem, nem tudjuk megállítani a nacionalistákat. Aztán mikor ukrán egyetemi kollégák álltak ki mellettünk, mikor Kijevből, egyenesen az oktatási minisztériumból kaptam meg az első telefonhívást, hogy a fehérek között is van európai, hogy maga a miniszter, Ivan Vakarcsuk is hajlik egy kompromisszumos megoldásra, felcsillant a remény: mégiscsak lesz (van) magyar csoport a történészek első évfolyamán. Mindezért kiknek járna köszönet? Ezt talán most ne is firtassuk. Mert a jelen újság készítőitől kezdve, az egyetem vezetőin keresztül az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségig és a kijevi magyar nagykövetségig hosszú lenne a lista. Az elért eredmény sikere szerintem most is abban rejlett, hogy kárpátaljai magyarok és nem magyarok, ha nagyon kell, össze tudnak fogni.

Fedák Anita

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó