2009. augusztus 6., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 111-112. (784-785.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Kultúra és utaskiszolgálás

Régi előfizetője vagyok lapjuknak, de soha semmilyen problémámmal nem fordultam Önökhöz. Azonban ami most történt velem, az annyira felháborított, hogy kénytelen voltam tollat ragadni...

2009. július 22-én Ungvárra utaztam intézni ügyes-bajos dolgaimat. A 15 óra 50 perckor induló Ungvár–Nagyszőlős (rendszám AO 9662 AE) busszal szerettem volna hazatérni. Az utazás alatt azonban megalázva éreztem magam. Történt ugyanis, hogy az indulás előtt két hölgy kávéval a kezében szállt fel a buszra. A sofőr rendreutasította őket, mondván, nem kávézóban vannak, igyák azt a buszon kívül. Ők döbbenten szálltak le, sűrű bocsánatkérés közepette. Jelezném, nem gyerekekről volt szó, akik esetleg ügyetlenségből bepiszkíthatták volna az ülés kárpitját, hanem két felnőtt emberről.

Miután elindultunk, én ezt a "kis közjátékot" már el is felejtettem, zsömlémet a táskámból kezdtem csipegetni. A busz vezetője ezt a tükörből észrevette és engem is durván kiosztott: csak nem étkezdében érzem magam, hogy enni merészelek a buszon? Ezt a hangnemet kikértem magamnak, rákérdeztem, hogy milyen iskolába járt, hol tanulta ezt a viselkedést. Durván rávágta, hogy nem magyar, hanem ukrán iskolába. Ezzel még nem ért véget a "zsömleügy". Munkácsra érve 15 percet álltunk a buszmegállóban. Ekkor iróniával a hangjában megjegyezte, hogy most leszállhatok és megehetem az elemózsiámat. Mondanom sem kell, nemhogy a zsömlét nem ettem meg, aznap már mástól is elment az étvágyam...

22 éve tanítok, itthon és külföldön is sok helyen jártam, de soha, sehol ilyen faragatlan, modortalan emberrel nem találkoztam. Olyan rendelkezésről azonban nem tudok, amely megtiltaná, hogy buszon, vonaton stb. elfogyasszunk egy zsömlét, szendvicset! Sőt, még a repülőgépeken is ételt szolgálnak fel! Az "úriember" ezt nyilván nem tudja, illetve az állami járművet magáénak tekintve önkényesen saját "rendet" alkot! Így azt sem tudja, hogy a járművet az én adómból, hrivnyáimból vették, a fizetését pedig a viteldíjakból kapja.

Egyébként az őszülő halántékú, középkorú férfi édesanyja, nagymamája szégyenében elsüllyedt volna e viselkedés láttán, mert biztos vagyok benne, nem erre tanították, nevelték! Érdekességként megemlíteném, hogy az ukrán iskolát végzett sofőr Ungvártól Újlakig (ott szálltam le) magyar nyelvű mulatós zenét hallgatott, figyelmen kívül hagyva, hogy az utasokat zavarja vagy sem.

Vajon nem tudnának az illetékesek egy kedvesebb, előzékenyebb embert találni, aki nem az utasokon basáskodna, hanem értük végezné a munkáját? S talán még a tiszteletet is megadná azoknak, akik fizettek a szolgáltatásért... Esetleg itt is parancsba kell adni a mosolygást, kulturált viselkedést, mint a határőreinknek?

Balogh Antalné

Feketepatak, Nagyszőlősi járás

A szerkesztőségtől: A panasszal megkerestük Kossey Miklóst, a Zakarpattyaavtotransz Rt. vezetőjét, akitől afelől érdeklődtünk, hogy milyen esetben van joga a buszsofőrnek felvenni, illetve leszállítani valakit a járműről.

– A busz vezetője nem vehet fel ittas, kábítószer hatása alatt álló embert, vagy olyan személyt, aki viselkedésével kárt okozhat útitársaiban és a járműben, illetve zavarhatja a buszon lévők nyugalmát és a sofőrt, valamint piszkos ruházatával beszennyezheti környezetét. Amennyiben útközben derül ki valakiről, hogy zavarkeltően viselkedik, akkor a sofőrnek jogában áll a legközelebbi megállóhelyen leszállítani az illetőt. Ami a kávé fogyasztását illeti, az a mozgó járművön balesetveszélyes is lehet. Kárt okozhat valakinek a ruházatában vagy bepiszkolhatja a busz belsejét. Hasonlóképpen az étkezés is szemeteléssel jár. Bár ilyen esetekre nincs konkrét rendelkezés, a kulturált utazás érdekében az effajta tevékenységet nem ajánljuk. A sofőr ugyanakkor vezetés közben nem dohányozhat, nem beszélgethet, az utasokhoz kulturáltan és türelmesen kell viszonyulnia, rádiót normál hangerővel hallgathat, de ha ez zavar valakit, akkor le kell halkítania, vagy ki kell kapcsolnia.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó