2009. augusztus 1., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 110. (783.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Kulcslyuk
"...a folyamat az érdekes, nem a végeredmény"

A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A Kulcslyuk mai vendége Lengyel Sándor, az Ungvári Elektronfizikai Intézet fotonukleáris osztályának főmunkatársa, a fizikatudományok kandidátusa.

– A napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját, de tíz évet nyugodtan letagadhatna a korából. Van valami különleges recept a jó kondi megőrzésére?

– Nincs titok, sem különleges recept. Igyekszem megőrizni a jó kedvemet, pontosabban nem hagyom, hogy mások elrontsák. Sokat és szívesen járom a természetet. Imádok a Kárpátokban túrázni. Szóval, nem érzem magam öregnek.

– A kollégáitól tudom, hogy beregszászi származású.

– Ez nem teljesen igaz. Ilosván születtem, de tanulóéveim nagy részét Mezőkaszonyban és Nagyberegen töltöttem. Csak a két utolsó osztályt végeztem Beregszászban. A szüleim tanárok voltak, ahova helyezték őket, én is velük mentem. Az életemet meghatározó tudástöltetet Nagyberegen kaptam.

– A fizika iránti szeretetet a szüleitől örökölte?

– Nem. A testvérbátyám volt fizikus. Azt hiszem, róla ragadt rám a vonzalom. Már az iskolában is a magfizika, azon belül is a békés atom érdekelt. 1956-ban nyertem felvételt az Ungvári Állami Egyetem fizika karára.

– Úgy tudom, iskolában is tanított.

– Valóban. A diploma megvédését követően két évet húztam le a beregszászi roma közösség iskolájában. Kiábrándító volt olyan gyerekeknek oktatni a fizikát, akik unott képpel, az értelem és az érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül ültek az óráimon. Ekkor jött az elhatározás, hogy inkább a kutatói munka felé orientálódok.

– Elméleti tudósnak vagy kutatónak tartja magát?

– Engem az elmélet érdekel. Ha valamikor össze is raktam valamilyen szerkezetet, soha nem az esztétikai oldala volt a fontos, hanem a funkciója és a belső felépítése. Számomra mindig a folyamat az érdekes, nem a végeredmény. A lényeg, hogy végigmentem az úton. Egy kutatónak ez az igazi kaland. Ha ez nem lenne, biztosan halálra unnám magam.

– A nemzetközi tudományos életben számos elismerést szerzett. A külföldi kollégák gyakran az Ön eredményeire hivatkozva és támaszkodva dolgoznak.

– Voltak munkáim, melyekből lehetett volna egy-egy jó doktori disszertációt írni, de kifutottam az időből. Lusta voltam, vagy inkább kényelmes. No meg soha nem érdekeltek a rangok. Így "csak" a kandidátusi címig vittem. Külföldön valóban idéznek a munkáimból, hivatkoznak is rájuk, de csak azért, mert véletlenül az én nevemen akadt meg a szemük.

– A nagyvilág számos tudósával tart fenn kapcsolatot?

– Ez elengedhetetlen a mi munkánkban. Általában csapatban dolgozunk egy-egy feladat megoldásán. Ezek során kerültem közvetlen kapcsolatba franciaországi, norvégiai, olaszországi kollégákkal. Ezekben az országokban többször megfordultam. Padova, Calabria, Lyon, Liége, Bergen egyetemeinek magfizikusaival dolgoztam. Van egy brazil kollégám is, akivel több közös tudományos munkát írtunk, de személyesen még soha nem találkoztunk. Az egykori szovjet atomkutatás nagyjaival is szoros kapcsolataim voltak és vannak. Nagy élmény volt, hogy a hetvenes évek elején egy nagyszabású konferencián beszélgethettem Andrej Szaharovval, a nagy atomfizikussal. Ő akkor már hadban állt a szovjet rendszerrel és erős KGB-s kísérettel érkezett.

– Önt emiatt nem kereste meg a szovjet titkosszolgálat?

– Nem.

– Mit tart fontosnak az életben?

– Az új dolgok keresését. Kíváncsi vagyok, s ezért még pénzt is kapok...

– A nap mely szakában foglalkozik inkább kutatói munkával?

– Hajnali hatkor friss a fej. Akkor jönnek a legjobb ötletek. Csend van, senki nem zavar és az első kávé is besegít. A délelőtti órák a munkahelyen leginkább egy taposómalomhoz hasonlíthatók. Délután, hétvégén nyugisabb, akkor a kollégákkal tudományos dolgokról beszélgetünk. Franciaországban ez a napszak tetszett a leginkább. Az ottani kollégák valóságos szertartásszerű borkóstolóval vezették le az addig felgyülemlett feszültséget és adták át magukat az érdemi eszmecserének.

– Szokott félni, szorongani?

– Tele vagyok szorongással és aggodalommal. Ezért nem mertem soha vezetői beosztást vállalni. Nem verem a dobot. Én az vagyok, aki inkább cipeli a hangszert. A másodhegedűs szerepében érzem jól magam.

– Mit csinált rosszul az élete során?

– A legnagyobb tévedésem az első házasságom felbontása volt. A válást máig nagyon bánom. Igaz, a baráti viszony megmaradt közöttünk. A jeles ünnepeken felköszöntjük egymást. És két gyerekünk is összeköt első feleségemmel.

– Kedveli a gyengébb nemet?

– Nem szeretem az úgynevezett bombázó csajokat. Egy nő legyen csinos, de természetes. Ennek ellentmondani látszik, hogy kétszer nősültem, de egyik feleségem sem ilyen típus.

– Könnyen sírva fakad?

– Érzékeny lelkületű vagyok és bizony szoktam sírni. Egy romantikus operaária, szép dallam is meg tud ríkatni.

– A tudósokat szórakozott embereknek tartják.

– Én inkább bohém vagyok.

– Van, ami kimaradt az életéből?

– Az örömlányok és a lovaglás.

– Elégedett a sorsával?

– Persze. Soha nem voltak nagyra törő vágyaim. És örülök annak, hogy van követőm a családban. Gimnazista unokám is atomkutató szeretne lenni.

Balogh Csaba

Kedvencek:

Étel: csirkepaprikás

Ital: bordeaux-i

Író: Franz Kafka

Zene: opera

Öltözködés: legfontosabb szempont a kényelem

Állat: puli

Szabadidős program: túrázás és zenehallgatás

Erényének tartott tulajdonsága: mindig jókedvű és kíváncsi

Negatív vonása: lustaság

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó