2009. augusztus 1., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 110. (783.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Tőkehiány nehezíti a konzervgyárak helyzetét

Július végén Ugocsában is teljes gőzzel dolgoznak a konzervgyárak, annak ellenére, hogy a tőkehiány legtöbbjüket majdnem megoldhatatlan feladatok elé állítja. A tiszapéterfalvai Gyágya Ványa (az egykori Green Ray) üzemcsarnokaiban például nem az alapanyag hiányától tartanak, hanem a befektetői források elapadásától.

– Az idén mintegy 50 százalékkal szerettük volna növelni a termelést – nyilatkozott lapunknak Natalja Szlobogyanyik igazgató –, ám az ukrajnai hitelintézetek lehetetlen feltételei mindezt meggátolták. Szerencsére a cégtulajdonosok egyelőre saját zsebből finanszírozni tudják a költségeinket. Jelenleg ugyanis mintegy napi 50 tonna uborkát dolgozunk fel, és hogy maradéktalanul el tudjunk számolni a termelőkkel, valamint a dolgozóink is idejében megkapják fizetésüket, a gyárnak jelentős készpénz-tartalékokra van szüksége. Ennek ellenére likviditási gondjaink nincsenek.

– Idén milyen termékek kerülnek le a gyártósoraikról?

– A régi "sláger" a csemegeuborka, melyből mint mondtam, átlagban napi 50 tonnát dolgozunk fel, de esetenként ez 70 tonnára is felkúszik. Ezenkívül a napokban indítjuk a koktélparadicsom feldolgozását. Két hét múlva pedig megkezdjük a marinírozott paradicsomkonzervek gyártását. Mindez azt jelenti, hogy három gyártósoron, három műszakban 150 fővel zajlik a munka. A foglalkoztatási kérdésekre pedig jellemző, hogy már Királyházáról is toboroznunk kellett munkásokat.

– Helyi vagy távolabbról beszerzett alapanyagot dolgoznak fel?

– Az uborka 90 százaléka a tiszaháti termelőktől származik, de paradicsomot kénytelenek leszünk Herszonból behozni. A Tiszaháton és környékén ugyanis erőteljesen specializálódtak a termelők. Az uborkához nagyon értenek, kiváló minőséget állítanak elő, de a paradicsomtermelésben egyelőre nem profik. Szükségleteinknek csak a töredékét tudják megtermelni.

– Milyenek a felvásárlói áraik?

– A 2–5 cm-es uborka kilójáért 6 hrivnyát fizetünk, a 6 cm-est 5-ért vesszük át, a 6–9 cm-es kategóriában 3 hrivnya a felvásárlói ár. Ezek az összegek kissé alacsonyabbak a tavalyinál, de az is igaz, hogy a száraz idő miatt sokkal kisebb költséggel tudnak a farmerek termelni. Nem harapództak el a nedves időben jelentkező bakteriális fertőzések, így valamelyest kevesebbe kerül egy mázsa uborka megtermelése.

A tiszakeresztúri Mikaland konzervgyártól sajnos nem tudtunk információkhoz jutni, mivel Petei Judit cégvezető telefonos megkeresésünkre nem volt hajlandó felvilágosítást nyújtani.

Matúz István

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó