2009. július 30., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 108-109. (781-782.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Ukrajnában is megjelent a sertésinfluenza

Eddig 160 országban 155 000 esetben igazolták a laborvizsgálatok, hogy sertésinfluenza betegített meg embereket. A halálos áldozatok száma több mint 900. Június eleje óta számuk közel ötszázzal növekedett.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte, hogy nem tudja, összesen hány megbetegedés történt világszerte, mivel már nem kér az érintett országokról adatközlést a fertőzésekről. A szomszédos Magyarországon az eddig igazoltak száma 70, ebből 1 haláleset.

A WHO szerint a következő két évben kétmilliárd ember fertőződhet meg. Fukuda Keidzsi, a WHO megbízott vezérigazgatója közölte: a járvány még mindig korai stádiumban van, és ősszel várhatóan fokozódni fog a vírus terjedése.

Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium július 27-i közleménye szerint az ország területén eddig egyetlen bizonyított esetet regisztráltak. A pácienst június hatodikán engedték ki a kórházból gyógyultan.

(magyar)

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó