2009. július 28., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 107. (780.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Szélrózsa
Dzurinda az ellenzék összefogásáról

Mikulás Dzurinda szerint a három szlovák ellenzéki pártnak össze kellene fognia, és a jövő évi parlamenti választás után meg kellene próbálnia, hogy közös erővel fordulatot érjenek el a szlovák politikában, írja a Magyar Távirati Iroda. "Egyre inkább úgy érzem, hogy össze kellene fognunk, ahogy azt tettük Vladimir Meciar idejében, meg kellene kísérelni a fordulatot. A választókat külön-külön kellene megszólítanunk, de azután természetesen egyesíteni kellene erőinket. Erről meg vagyok győződve" – jelentette ki a volt Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) elnöke.

Dzurinda elutasította azt a véleményt, hogy a Magyar Koalíció Pártjával való együttműködés ártana pártjának. "Ne csináljunk a magyarokból valamiféle őrült kísérteteket. Még mindig ennyire maradiak lennénk? Én öntudatos, büszke szlovák vagyok. Láttam, mi mindenre vagyunk képesek. Láttam, emlékszem, hogy legyőztük Budapestet az utóbbi húsz év legnehezebb diplomáciai csatájában" – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Korszerűsítenék a román alkotmányt

A román alkotmány korszerűsítését is tartalmazza majd Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltjének választási programja, amely szerint az alaptörvénynek kollektív jogokat is biztosítania kell a nemzeti kisebbségek számára. A politikus Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy programjában jelentős részt szentel majd az alkotmány modernizálásának. Hangsúlyozta: az RMDSZ soha nem vonta kétségbe Románia egységes és oszthatatlan létét, csak a nemzetállam fogalmát vitatja immár húsz éve.

A módosított alkotmánynak a kollektív és a nyelvi jogokat is tartalmaznia kell, amelynek a központosított államformát is le kell bontania.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó