2009. július 28., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 107. (780.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Tortastop megyeszerte

Mint arról lapunk is beszámolt, néhány héttel ezelőtt Munkácson tömeges ételmérgezés történt. Kiderült, a Latorca-parti város egyik cukrászdájában vásárolt sütemények és torták okozták a bajt. Ám az ellenőrzés során nem bizonyosodott be, hogy a vendéglátóipari egység lenne a bűnös, s a feltételezések szerint máshonnan került be a fertőzött édesség. Nem sokkal az eset után valamennyi cukrászüzemnek megtiltották a krémes sütemények, torták előállítását, és a Köjál átfogó ellenőrzést kezdett megyeszerte.

Vera Csizs, a megyei Köjál főorvosa lapunknak elmondta, még tart a vizsgálat, így csak később szolgálhat pontos adatokkal arról, hol és hány ízben állapítottak meg szabálysértést, és milyen következtetésre jutottak.

– Azóta kizárólag száraz vagy lekvárral töltött, illetve mézes tésztákat, süteményeket készítünk – mondja Kerek Júlia, az ungvári Scserban kisvállalat munkatársa. – Megpróbáljuk túlélni ezt az időszakot. Természetesen nagyon sok megrendelést vissza kellett mondanunk, de reméljük, hamarosan feloldják a tilalmat. A félévente előírt egészségügyi vizsgálaton kívül valamennyi dolgozónak szalmonella-szűrésen kell átesni. Az ígéretek szerint, ha ezek negatívak lesznek, újra készíthetünk tortákat.

Kerek Júlia az elmondottakhoz hozzáfűzte: bár nagyon sok megrendeléstől estek el, de egyetértenek a vizsgálat szükségességével. A vásárlók is megértőknek bizonyultak, hiszen az ő érdekükben történik mindez.

A megyeszékhely Szabadság sugárútján lévő egyik cukrászda vezetője, aki nem járult hozzá neve közléséhez, szintén helyeselte a vizsgálatokat, csak a formáját sérelmezte.

– Az ellenőrzéseket elvégezhették volna anélkül, hogy leállítják a munkát – mondja. – Nekünk kell magyarázkodni a vásárlóknak, hogy miért vagyunk tilalmi listán.

A vezetőnő elmondása szerint megrendeléseket nem mondtak le, de a menyasszonyi tortákat lekvárral töltötték, s ezt a legtöbben ugyancsak furcsállták.

– Teljes mértékben együttműködünk a Köjál szakembereivel, és mindent elkövetünk, hogy minél előbb újra beindulhasson a munka – tette még hozzá.

– Az az eset, ami Munkácson történt, megismétlődhet bárhol és bármikor – nyilatkozta lapunknak Igor Car, a Beregszászi Járási Köjál főorvosa. – A járásban rendszeresen végzünk ellenőrzéseket az egészségügyi intézetekben, az oktatási intézményekben és a vendéglátóipari egységekben. Már az esetet követő napon soron kívüli ellenőrzést tartottunk kilenc helyen, többek között hét étteremben, a járási kórházban. A közegészségügyi szabályok megsértéséért hat esetben róttunk ki bírságot. Alapvető hiányosság, hogy a termékeket a szükséges, a minőséget garantáló okmányok nélkül szerzik be. A kórházban és az Arany Páva étteremben többé-kevésbé betartják az előírásokat, másutt gyakoriak a mulasztások.

A járványügyi kockázat szempontjából megvizsgálták a piacot is. Ebben az évben öt elárusítóhelyet zártak be ideiglenesen és 10 esetben róttak ki bírságot. Sajnos a szabályokat csak ideig-óráig tartják be, alacsony szinten van a vállalkozók felelősségtudata.

– A járásban komoly gondok vannak az alkalmi árusításokkal – mondta a főorvos. – Annak ellenére, hogy a rendőrség igyekszik ellenőrzése alatt tartani ezt a kérdést, nap mint nap azt tapasztaljuk, hogy a központi piac bejáratainak környékén, valamint a Muzsalyi úti lakónegyedben a földről árusítják az élelmiszereket, többek között a tejtermékeket. Ez is veszélyforrás.

– Munkatársaink hat kávézót vizsgáltak meg, de szabálysértést sehol nem tapasztaltak – tudtuk meg Viktor Malahovtól, a Munkácsi Városi Köjál epidemiológiai osztályának vezetőjétől. – Természetesen azt a cukrászdát, ahol a mérgezés történt, bezárattuk. Jelenleg a kereskedelmi egységek ellenőrzése folyik, és egyelőre tilos krémes süteményeket készíteni.

A Latorca-parti cukrászok azon a véleményen vannak, hogy inkább átesnek egy tüzetes vizsgálaton, mint vállalják a későbbi büntetéseket. Oleg Skirta cukrász lapunknak elmondta, most száraz, sós és gyümölcsös sütiket készítenek.

Ugocsában is tart a tortastop. Hanna Kruk, a Nagyszőlősi Járási Köjál epidemiológiai osztályának vezetője, a közegészségügyi osztály megbízott vezetője elmondta, hogy még javában folyik az átfogó szemle. Négy cukrászipari termékeket készítő üzemet ellenőriztek, és három helyen találtak rendellenességet. Egy esetben ideiglenesen felfüggesztették a cukrászat üzemeltetését, mert az egyik alkalmazott egészségügyi papírjai nem voltak rendben.

– Igyekeztünk több figyelmet fordítani a megelőzésre. Ennek tudható be, hogy az elmúlt fél évben járásunkban nem volt szalmonellás fertőzés. Az viszont gondot jelent, hogy sok helyen nem megfelelő hőfokon tárolják az élelmiszereket, vagy egymás mellett tartják a húst és a tejtermékeket – tette hozzá az osztályvezető.

KISZó-összeállítás

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó