2009. július 28., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 107. (780.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Rejtélyes vírusfertőzés Ugocsában

A tiszahátiak között talán az egyik legtapasztaltabb, legtöbbet megélt méhész a fertősalmási Juhász István. Amit ő nem tud a méhekről, azt valószínűleg nem is érdemes. Évekig a Határőr Kolhoz hivatásos méhésze volt. Nála nem hobbi, hanem életforma e tevékenység. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – idén tavasszal valósággal sóbálvánnyá vált, amikor felnyitotta a kaptárait.

– Ilyen tavaszom is rég volt – ecsetelte. – Amikor azt tapasztaltam, hogy 117 méhcsaládomból 27 maradt, nem akartam hinni a szememnek. A szabályosan betelelt méheim előtt ott volt a bekészített elemózsia, költésrothadásnak, hasmenésnek vagy a varroatka kártételének nyomát sem találtam, mégis elpusztultak. Mivel nem tudtam magyarázatot adni a történtekre, Ivan Tupicához, a méhészszövetség állatorvosához fordultam, de a szakember sem szolgált kielégítő válasszal. Valamilyen rejtélyes vírusfertőzést valószínűsített, de a konkrét okokat ő sem tudta meghatározni.

– Sikerült talpra állni?

– Ahogy vesszük. Idén tavasszal egymásnak adták a kilincset a méhfelvásárlók – gyanítom, hogy mások is hasonló veszteségeket éltek át –, de egy családot sem adtam el. Mérgelődtem persze, hiszen amikor 180–200 családdal gazdálkodtam, bezzeg a kutyának sem kellett az én "zakarpatszkaja szeraja" méhem. A felvásárlók üres kézzel távoztak, mi pedig a feleségemmel nekiláttunk újjáépíteni a méhészetet. Most már 82 kaptárban zümmögnek a "napszámosaim", de ennek nagy ára volt.

– Éspedig?

– Elsősorban nem tudtam pergetni. Idén egész jónak indult felénk az akác. Aszály ide, aszály oda, az államhatár zónájában folyó Túr partjain még a legnagyobb szárazságban is jó e virág nektártermelése. A méheket meg egyelőre nem abajgatják a határőrök. Azok berepülhetnek a zónába, ahonnan nagyon jó hordásra lehet számítani. Az, mint méhlegelő, különben azért is jó, mert ott nem folyik mezőgazdasági termelés, tehát nem vegyszereznek, és ökológiailag tiszta mézet tudunk előállítani. Ez a príma méz idén viszont nem üvegekbe került, hanem a méheim hasába, hogy minél erősebbek legyenek a családok. Csak így lehet szaporodásra számítani.

A méhészet újrateremtésének feltétele a szaporítás volt. Műrajokkal, anyaneveléssel bővítettem az állományt, no meg igyekeztem a kóbor, "szökött" méhrajokból is minél többet befogni. Ez sok munkával járt, de előre félek a téltől.

– Megismétlődhet a rejtélyes elhullás?

– Azt nem tudom, hiszen fertőtlenítettem a kaptáraimat, de nagyobb baj a 7 hrivnyás cukorár. Most nemhogy hordás lenne, hanem még a tavaszi méz is kopik a kaptárakból. A kiaszott mezőkről szinte egy csepp nektárt sem tudnak gyűjteni a méhek, és ha ez így marad, nem lesz megfelelő téli élelmiszerkészlet a kaptárakban. Nekem meg pénzem nincs arra, hogy cukorszirup etetésével biztosítsam a tartalékokat.

– A méz keresett árucikk?

– Értékesítési gondjaim vannak ugyan, hiszen manapság nem termelni nehéz, hanem eladni az árut, de azért nem panaszkodom. Az akácmézemet még Hollandiában is ismerik és szeretik. Ami viszont az ukrajnai kereskedelmet illeti, elkeserítő a helyzet. A piacokon olyan kupecek árulnak mézet, akik soha életükben nem mentek egy raj közelébe. A méhészethez annyit értenek, mint hajdú a harangöntéshez. A bagóért felvásárolt árut viszont cukorsziruppal hígítani, hamisítani nagyon tudják. Ezért, aki megteheti, a termelőtől vásároljon és ne a piacon. Ha ugyanis egy mézkupec már nem tudja értékesíteni a kotyvalékát, odébbáll és néhány száz kilométerrel távolabbi város piacának vevőit boldogítja. A kárpátaljai méhész viszont nem megy sehová, ő évek múltán is el szeretné adni a portékáját. Ezért is érdeke, hogy jó áru kerüljön ki a keze alól.

Matúz István

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó