2009. július 25., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 106. (779.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Uruguayban magyarul

Uruguay (hivatalos neve: Uruguayi Keleti Köztársaság) dél-amerikai ország. Észak-északkeleten Brazíliával, nyugaton Argentínával, délen-délkeleten az Atlanti-óceánnal, illetve annak La Plata nevű öblével határos. Fővárosa Montevideo, hivatalos nyelve a spanyol. Uruguay Suriname után a második legkisebb független ország Dél-Amerikában. Európától, még kisebbre szűkítve a kört: a Kárpát-medencétől 14 ezer kilométerre fekszik, s kb. 15 órás repülőút vár arra, aki oda szeretne látogatni.

Köztudott, hogy magyarok a világ minden táján élnek. Nem kivétel ez alól Dél-Amerika, Uruguay sem. Jankovics Károly ugyan már ott született, de magyarnak vallja magát, amit meg sem lehet cáfolni, hiszen akcentus nélkül beszéli anyanyelvét. Ő egyébként az Uruguay Magyar Otthon elnöke, amely 1936-ban alakult.

– Édesanyám, aki most 81 éves, hároméves korában került Uruguayba nagyszüleimmel, édesapám pedig 24 évesen jött át. A legutóbbi adatok alapján úgy tudjuk, mintegy 2000 magyar él az országban. Sajnos, csak nagyon kevesen gyakorolják e gyönyörű nyelvet, talán még az én generációm és a szüleim. A felmenőink, akik még tökéletesen beszélték a magyart, már nagyon öregek, egyre kevesebben vannak, ezért félő, hogy a következő generáció számára már nem lesz fontos annak ápolása – mondja Károly.

A harmincasok számára még alapvetőnek számít a hagyományok, a magyar kultúra őrzése. Évek óta működik a Tündérkert Néptáncegyüttes. A fiatalok heti három alkalommal gyűlnek össze: próbálnak, és újabbnál újabb, magyar (kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, felvidéki, délvidéki stb.) táncokat tanulnak.

– Egy időben én vezettem az együttest, de átadtam a stafétát a fiatalabbaknak. Azt akarom, hogy ők is megszeressék, így kisebb rá az esély, hogy kihalnak a magyar hagyományok. Hála Istennek, egyelőre úgy néz ki, hogy ez nem fog bekövetkezni, hiszen a fiatalok maguk szerkesztik a koreográfiát, új elemekkel színesítik a táncokat. Sok helyen szerepeltünk már, ám a társulattal a Kárpát-medencében, azon belül is Magyarországon most voltunk először. Tizenheten érkeztünk, és a többiek nevében is bátran állíthatom, élmény itt lenni, főleg azért, mert nemzettársaink között lehettünk. Egy ösztöndíjnak köszönhetően én egy évig tanulhattam a Budapesti Állami Balettintézet néptánc tagozatán. Aztán még jó néhányszor jártam a fővárosban.

– Nem panaszkodom, de dicsekedni sem lehet – válaszolja Jankovics Károly arra a kérdésemre, milyen ott az élet. – Tudja, dolgozni mindenütt kell, talán csak a gazdagok kivételek ez alól. A tánccsoport több tagja még a repülőjegyet sem tudta volna kifizetni, hiszen sokan közülük még diákok, vagy kezdő fizetésű alkalmazottak. Hogy ellátogathassunk Magyarországra, alapítványok támogatására szorultunk. A gazdagság Észak-Amerikára jellemző. Ott szinte mindenki jól áll anyagilag, amit mi, dél-amerikaiak nem mondhatunk el magunkról.

– A beszélgetésünkből azt szűrtem le, hogy Önnek fontos a hagyományőrzés, és az identitás erősítése...

– Így van. Négyéves koromig csak a magyar nyelvet ismertem, ugyanis a nagymamám nevelt. Csak iskolás koromban tanultam meg spanyolul, ami a világ legtermészetesebb dolga volt számomra. Ám otthon mind a mai napig a magyar nyelvet használjuk. A fiam is tagja a tánccsoportnak, s ott kizárólag magyarul beszélünk. Ezenkívül örömmel tapasztalom, hogy spanyol anyanyelvű barátait ő tanítja magyarra.

Hegedűs Csilla

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó