2009. július 23., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 104-105. (777-778.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 + (font csomag) Főszerkesztő
Bányagödör – a pólósok karrierje
Eb-ezüstérmesek veterán pólósaink

Remekül helytállva értékes ezüstérmet szerzett a romániai Nagyváradon zajló V. Senior Európa-bajnokságon az ungvári Európa veterán pólóklub csapata a 30 év feletti kategóriában. Bármennyire meglepő, a hír igaz, "rövid" kispaddal vízilabdázóink olyan pólós nemzeteket utasítottak maguk mögé, mint a szerbek, szlovákok és németek. A döntőben a bukaresti Rapiddal szemben alulmaradt Ung-parti gárdának szégyenkezésre nincs oka, hisz egy uszoda nélküli városból indultak. Iszrafil Vaszilkin – pólóberkekben "Fil"-ként ismert – vízilabdaedzőt, az Európa veterán pólóklub elnökét és Hennagyij Mordvincevet (Gena), a klub egyik alapítóját és oszlopos játékosát a szakág helyzetéről faggattuk.

– A klub 1997-ben alakult és egy évvel később bejegyeztük Európa vízilabdaklub néven, mivel a senior versenyben egyesületek indulhatnak – kezdi beszélgetésünket Fil. – Először a '97-es prágai senior Eb-re jutottunk ki. Bármennyire meglepő, de akkor még úszó számokban indultunk. Tudniillik az akkori kontinensviadalon nem volt vízilabda. Érdekesmód a vb-n volt. Ekkor határoztuk el, hogy egy évvel később, a marokkói vizes világbajnokságon pólóban indulunk. Akkor sokan félnótásnak néztek minket, hisz abban az időben a válogatott is nehezen jutott ki világversenyekre, nem pedig az "öregfiúk".

– Ezek szerint anyagi támogatásra nem számíthattak?

– Tudni kell, hogy ezen a szinten állami, önkormányzati támogatásra nincs esély. De ez nemcsak nálunk bevett szokás, a veteránok a világon mindenhol saját zsebből gazdálkodnak. Nem sokan hittek bennünk, de mi bíztunk magunkban. És végül az első világversenyünkről bronzéremmel tértünk haza. Ez óriási lökést adott a csapatnak, ami azóta is tartja bennünk a lelket. Sok kimagasló játékos nem jöhet velünk a világversenyekre, mivel nem tudják kigazdálkodni a költségeket. Ezért gyakran lembergi, dnyipropetrovszki és moszkvai játékosokkal erősítünk. Egyébként az országban rajtunk kívül két klub működik – a kijevi és a lembergi.

– Azóta az Eb-n is van póló?

– Igen, ebben, mondhatni, nekünk is részünk volt. Az ezredfordulón a magyarokkal és a horvátokkal közösen levélben fordultunk az európai szövetséghez, hogy az Eb-n is legyen vízipóló. Nem tudom, a mi levelünk miatt vagy sem, de egy évre rá már a póló is a veterán kontinensviadal sportágai közé került. Sajnos, az első két megmérettetésre nem jutottunk ki. Ám a szabályok lehetővé teszik, hogy légiósok szerepeljenek a veterán klubcsapatokban. Így sokan közülünk, bár más országok színeiben, de képviselték vidékünket ezeken a tornákon. 2007-ben végül sikerült kijutnunk, negyedikek lettünk.

– Mi a siker titka?

– A fegyelmezett játéknak köszönhetően tudtuk magunk mögé utasítani a nagy pólónemzeteket. Nem tudtuk, mire vagyunk képesek és az ellenfelünkből sem készültünk. Még saját erőnket is alábecsültünk. Az első két meccs megnyerése óriási lelkierőt adott a csapatnak, ami nagy teljesítményre ösztönzött mindenkit. Világossá vált, főleg a szerbek elleni elődöntős győzelem után, hogy többre vagyunk képesek. Ám a döntőre nagyon kimerültünk, esélyünk se volt a nyerésre, hisz összesen 15 tagú kerettel indultunk, míg az ellenfélnél kétszer ennyi csere volt.

– Most már hisznek a klub sikerében és jövőjében?

– Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk az európai elitbe kerülni, ám a bizalmon kívül támogatást nem kapunk senkitől.

– Ugyanolyan kemény harc folyik a vízben, mint azt megszokhattuk a tévés közvetítéseknél?

– Szándékosságnak nyoma sincs, alázattal és tisztelettel szállunk vízbe, bár véletlenek előfordulnak. Ez egy nagy család, mindenki mindenkit ismer, egy-egy verseny családias hangulatban zajlik.

– Milyen tervek szerepelnek a versenynaptárban?

– Most, hogy hazatértünk az Eb-ről, elkezdtük szervezni a jövő évi svédországi vb-re való kijutást.

– Karriert csináltunk az ungvári bányatavon – veszi át a szót Gena. – Már akkor is gondok voltak a Szpartak-uszoda körül és a városszéli bányatavon edzettünk. Előfordult, hogy hajnali ötkor vagy este lógtunk be tréningezni az uszodába, ahol évekig edzőként dolgoztunk. Máskor a bányató falára festett, imitált kapuba dobáltunk. Volt, hogy az Ungon a sodrással szemben úsztunk, így erősítettünk. Minél tovább, annál nehezebb. Azt gondolnánk, hogy az uszoda bezárásával a klub is feledésbe merül, de mi kitartóan küzdünk a felszínen maradásért. Télen a Ungvári Nemzeti Egyetem testnevelési és rehabilitációs kara épületében lévő medencében tréningezünk, ahogy kitavaszodik, a bányatavon folytatjuk. Óriási infrastrukturális fejlődést tapasztaltunk Romániában. Az uszoda, ahol a küzdelmek zajlottak, már több világversenynek adott otthont, holott néhány éve adták át.

– Vidékünk eljuthat valaha erre a szintre?

– Ha most megteszik a megfelelő lépéseket a megfelelő emberek, akkor bármi lehet, ám jellemzően itt mindenki a saját zsebét szeretné megtömni. Ha lenne uszoda, lennének szponzoraink, elindulhatna egy újabb iskola, mozgalom. Ungváron a Szpartak-uszodában utoljára két éve volt pólóverseny, azóta csont száraz a medence. Holott korábban sikersportág volt a megyeszékhelyen a vízilabda. Nemcsak a rossz anyagi helyzet számlájára írható a visszaesés, hanem a helyi vezetők sportpolitikai döntéseikkel is rátettek egy lapáttal a szakág hanyatlására.

Szabó Sándor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó