|
Körkörös védelmet épít az elnök csapata
Minél inkább közeledik a választás időpontja, annál jobban reflektorfénybe kerül a regnáló elnök tevékenysége állapítja meg elemző írásában a Podrobnosztyi. Az utóbbi hetek tanúsága szerint Viktor Juscsenkót most leginkább a személyi kérdések foglalkoztatják. A szakértők szerint gőzerővel építi, újítja meg csapatát.
Az elnöki titkárság átalakítását, Vera Uljancsenko új helyetteseinek kinevezését, az erőszakszervezetekkel folytatott munkát a politikai szakírók egyértelmű jelzésként értékelik. Mindez arra utal, hogy az elnökhű csapat készül a harcra.
Viktor Baloga nagy feltűnést keltett, látványos távozása az elnöki titkárság éléről, s az egyértelműen elnöki kádernek tartott Vera Uljancsenko kinevezése a posztra, amit a hivatal elnökhelyetteseinek lemondása követett (Igor Puksinét rövid időn belül jóvá is hagyták) kétségtelenül hangsúlyáthelyezésre, új utak és esetleges partnerek keresésére utalt. S az is nyilvánvalóvá vált, hogy az elnök fokozatosan meg kíván szabadulni az új pártot alapító kárpátaljai politikushoz közel álló emberektől.
Eleinte ez még csak kis véráldozatokkal járt, igazából a technikai munkatársak cseréjében nyilvánult meg. A leglátványosabb Baloga-ellenes lépésnek a nemzetbiztonsági szolgálat helyettes vezetője elleni nemzetközi körözés jóváhagyása volt. Ám még az ugyancsak kárpátaljai Durdinec Tibor félreállítása után is igyekeztek megőrizni a látszatot, s mindkét fél azt hangoztatta, hogy Juscsenko és Baloga válása, közös megegyezés alapján, baráti hangulatban történt.
A fentebbieknek némileg ellentmond, hogy a napokban mennie kellett a harmadik kárpátaljainak is. Az elnök leváltotta a kormányőrség éléről Valerij Geletejt.
A Podrobnosztyi elemzője úgy véli, az államfő a választás közeledtével hozzá feltétlenül és minden körülmények közt hű emberekből álló csapatot akar maga körül tudni. Ezt szolgálja az elnöki titkárságban történt tisztogatás, és az Igor Taraszjuk vezette kampánystáb erősítése. A legszembetűnőbb Irina Vannyikova pozíciójának megerősödése. Az elnök sajtótitkára a korábbinál jóval nagyobb mozgásteret kapott. A strukturális átalakításra utal, hogy míg korábban a bíróságok, az erőszakszervezetek és a biztonsági szolgálat felügyeletét egy személy látta el, most e funkciókat elválasztották és az SZBU kurírozására a titkárságon belül új helyettesi státust hoztak létre.
Kszenyija Szokulszka, a Podrobnosztyi politikai szemleírója úgy fogalmaz, hogy az államfő csapata körkörös védekezésre rendezkedik be, s bár Viktor Juscsenko újraválasztása ugyancsak kétséges, mindent elkövetnek a minél jobb eredmény elérése céljából, mivel ez a választás utáni hatalmi osztozkodáskor még igen sokat nyomhat a latban.
KISZó-összeállítás
|