|
Százezerből negyven nőt érint a mellrák
Ukrajna a sereghajtók között
Ukrajnában évente mintegy tizenhatezer nő betegszik meg mellrákban. Az elmúlt tíz évben kétszer annyi esetet diagnosztizáltak, mint korábban. Ezzel országunk vezeti a negatív statisztikát Európában. S hogy mi áll a kór rohamos terjedése hátterében? Leginkább a nők saját egészségükhöz való felelőtlen hozzáállása, s a baj késői felismerése, mondja Ljubov Zsolugyeva, a megyei onkológiai gondozó főorvoshelyettese.
A mellrák a nők onkológiai megbetegedéseinek sorában az első helyen áll, s elsősorban a 4045, de leginkább a 6064 éves korú hölgyeknél tapasztalható. S a jövőkép sem túl biztató. A hajlamosító genetikai örökletességen kívül a környezetünkben található kancerogén anyagok egyre nagyobb koncentrátuma az ipari létesítmények környezetszennyező melléktermékei, a kipufogó gáz, az atomenergia szélesebb körű alkalmazása, a csernobili reaktorbaleset hosszú távú következményei révén aligha számíthatunk a betegség visszavonulására. Épp ezért kap elsőrendű szerepet a rendszeres önvizsgálat, a korai felismerés. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy tízből kilenc esetben maguk a nők fedezik fel az elváltozást.
Hogy érzékeltessem az idejében észlelt daganat jelentőségét: a nulladik stádiumban felismert elváltozás 95 százalékos eséllyel gyógyítható. Az első stádiumban 85, a másodikban 66, a harmadikban 41, a legsúlyosabb, negyedik stádiumban pedig mindössze 10 százaléknyi reménye van az illetőnek az ötéves túlélésre hívja fel a figyelmet a doktornő. A legnagyobb problémát az alulinformáltság, a régi beidegződések, a negatív sztereotípiák okozzák. Holott például egy agyvérzés sokkal súlyosabb és veszélyesebb lehet, mint egy korai stádiumban felismert rosszindulatú elváltozás. Ha idejében felismerik, nem mindig van szükség a rettegett mellamputációra. Arról nem is szólva, hogy a felfedezett daganatok java része jóindulatú. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy a nők, sajnos, csak akkor fordulnak orvoshoz, ha már elviselhetetlen a fájdalmuk. Esetleg családtagjaik unszolására, amikor antiszociálissá válnak szűkebb környezetükben. Pontosan e rossz beidegződést kellene leküzdeni s ebben nagy szerep hárul a médiára ahhoz, hogy jelentősen visszaszoríthatóvá váljék a mellrákos megbetegedések száma fejtette ki a doktornő.
Aki nem gyakorol önvizsgálatot, az kérje meg nőgyógyászát, évente kétszer ellenőrizze keblei állapotát. Gyanús elváltozás esetén a szakember onkológushoz irányítja a pácienst további konzultációra. De bárki önállóan is felkeresheti a megye járásaiban működő tizennégy onkológiai kabinet egyikét, vagy amennyiben elégedetlen, további kérdései vannak, akár a megyei gondozót. Az utóbbi időszakban elvégzett átalakítások javították az intézményben a gyógyítás körülményeit és színvonalát. Az idei évre a megyei költségvetés 1 millió 300 ezer hrivnyát utalt ki diagnosztikai eljárásokra és a kezelési költségekre. A kórház új sugárterápiás berendezéssel, mágneses rezonancia-, valamint komputer-tomográffal is rendelkezik, melyek mind a pontos diagnózis felállítását segítik.
Magyar Tímea
|