|
Közlekedési tippek a határon túl
Horvátországban a legszigorúbbak a büntetések
Múlt héten sorozatot indítottunk az alapvető autós tudnivalókról hatá-rainkon túl. Hat országot felölelő kitekintésünkben tíz azonos kérdést tet-tünk fel magyarországi, szlovákiai, romániai, szerbiai, szlovéniai és horvát-országi magyar újságíró kollégáinknak. Arra kértük őket, gyűjtsék be az ottani hatóságok válaszait. Összeállításunkat három részben közöljük. Az első kettőben (2009. június 25., és június 27.) Magyarországgal, Szlovákiával, Romániával és Szerbiával foglalkoztunk. A remélhetőleg hasznos információkat tartalmazó sorozatunkat most Szlovéniával és Horvátországgal zárjuk le.
Nyáron jóval többen autóznak, mint télen. Növekszik-e ezzel párhuzamosan a balesetek száma?
Szlovénia (SLO): A rendelkezésre álló rendőrségi statisztika alapján az tapasztalható, hogy Szlovéniában az idei év első öt hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva 23 százalékkal csökkent a balesetek száma. Ugyancsak kevesebb lett a halálos kimenetelű balesetek száma, mégpedig 20 százalékkal, miközben a halálos balesetet szenvedők aránya 13 százalékkal csökkent (tavaly 85, 2009-ben 74). Az idei statisztikát rontja a májusi hónap, amikor a tavalyi év májusához viszonyítva ugyan kevesebb balesetet regisztráltak, viszont magasabb volt a halálos kimenetelű tragédiák (14/18) és a közutakon elhunytak száma (15/20) is növekedett.
Horvátország (HR): Nyáron több a gépjármű az utakon, ennek ellenére a balesetek száma kevesebb, azok viszont sokkal súlyosabb kimenetelűek, mint télen, mikor is óvatosabban vezetnek. Horvátországban tavaly 1 985 000 gépjárművet tartottak nyílván, ami havonta átlagban 4 ezerrel emelkedik.
Milyen típusú balesetek jellemzőek nyáron?
SLO: Meglehetősen sok a motoros baleset, amelyekben nem mindig a motorosok a vétkesek, hiszen a gépkocsik vezetői nagyon sok esetben nem adják meg a két keréken közlekedőknek az elsőbbséget.
HR: Az Adriára irányuló forgalom és a nyugati országokból Törökországba szabadságra hazautazó vendégmunkások fáradtsága, sokszor ebből adódó elalvása és a gyorshajtás nagyon sok súlyos baleset okozója. Hosszú út után leérve, a mediterrán klíma is külön terhet jelent a fáradt gépjárművezetőnek, ezért nem árt gyakrabban megpihenni, megszakítva az utazást.
Milyen okai vannak legtöbbször a nyári baleseteknek?
SLO: A balesetek nagy része a gyorshajtás és a menetirány rossz megválasztása miatt történik, a harmadik helyen az elsőbbség meg nem adása van.
HR: Gyorshajtás, tapasztalatlanság, fáradtság és kevés arányban az alkohol.
Melyek a közlekedésben azok a legfontosabb szabályok, amik jellemzően csak az adott országban érvényesek, és egy külföldinek nem árt odafigyelni?
SLO: Nem igazán jellemző olyan szabályozás, ami egyedinek mondható, a szokásostól eltérő lenne.
HR: Különösebb nincs, de a megszokott esetekért igen szigorúak a büntetések.
Mely esetekben kötelező a biztonsági öv használata?
SLO: Szlovéniában a biztonsági öv használata mindenütt kötelező, mind az első, mind pedig a hátsó ülésen utazóknak, természetesen, amennyiben a gépkocsi gyártója ezzel ellátta a járművet. Az öv használatának elmulasztása 120 eurós bírságot von maga után.
HR: Mindenütt és mindenkor kötelező a biztonsági öv használata, elmulasztását szigorúan büntetik. 100 euróig, helyi pénznemben ez 735 kuna.
Hol kötelező a tompított fény használata?
SLO: Mindenütt és a nap minden szakában kötelező a tompított fényszóró használata. Ennek elmulasztása 40 eurós bírságot eredményez.
HR: A téli időszámítás idején kötelező a tompított fény használata, a nyáriban csak időjárási viszonyoktól és a sötétedéstől függően. Nyáron, nappal, jó látási viszonyok közepette nem kötelező.
Mennyi a megengedett sebességhatár lakott területeken és azon kívül?
SLO: Lakott területen belül a megengedett legnagyobb sebesség 50 km/h, amennyiben ezt jelzőtáblák nem jelzik másképpen. Lakott területen kívül a legmagasabb megengedett sebesség 90 km/h. A kiszabható bírság a lakott területen belüli sebességtúllépésért 80 eurónál kezdődik és a több mint 30 km/órás sebességtúllépésért 1000 euró a legalacsonyabb büntetés. A lakott területen kívüli sebességtúllépésért 60-tól 380 euróig terjedő bírságot szabhatnak ki a rendőrök.
HR: A megengedett sebesség lakott területen 50 vagy 70 km/h, országutakon 90 km/h, ha nem jelzik másként sebességkorlátozási táblák.
Milyen a megengedett maximális sebesség autópályán?
SLO: Autópályán 130 km/h a maximum érték. Amennyiben ezt túllépi az autós, 50-től 300 eurós büntetésre számíthat, a sebességtúllépés mértékének függvényében változik az összeg.
HR: Az autópályákon 130 km/h a maximum megengedett de mindig a táblákon feltüntetett sebességhez kell igazodni, ez szakaszonként változó lehet.
Milyen büntetésre számíthat az az autós, akinek nincs érvényes autópálya matricája?
SLO: Szlovéniában 2008. július 1-től kötelező az autópálya matrica használata. 2009. június végéig csak fél éves (35 euró), illetve éves (55 euró) matricát lehetett vásárolni, július elsejétől viszont rövidebb időszakra (heti, havi) is lehet matricát venni, 15, illetve 30 euróért. Amennyiben valaki matrica nélkül közlekedik az autópályán, 300-tól 800 eurós büntetésre számíthat. A kamionok továbbra is a fizetőkapuknál fizetik az autópályadíjat.
HR: Autópálya-hálózatunk nagyon fejlett a fizetés módja kapus rendszerrel zajlik belépéskor automatás jegyelvétel, kilépéskor fizetés, lehet bankkártyákkal is, de hosszabb utazás esetén EC-kártya váltható a benzinkutaknál, amely kilométer-hosszra szól és nem napokra-hetekre.
Milyen összegű minimumtól maximumig büntetéseket kaphat az, aki nem tartja be a közlekedési szabályokat? Helyszíni bírságot alkalmaznak-e?
SLO: A büntetés legalacsonyabb összege 50 euró körül mozog, a felső határ pedig elérheti akár az 1500 eurót is. El kell mondani, hogy a helyszíni bírság fogalma annyiban él, hogy a rendőrség csak csekket állít ki, amit 8 napon belül be kell fizetnünk. Ebben az esetben 50 %-os "kedvezményt" kap a szabálysértő. Amennyiben súlyosabb szabálysértésről van szó, a büntetést a szabálysértési bíró állapítja meg.
HR: A bírságok, büntetések szigorúak: tilosban parkolás min. 300 kuna, gyorshajtást 10 km-es túllépés esetén megúszhatják 300 kuna alatt, de 15 000 kuna is kiszabható. Szabálysértés esetén az alkohol súlyosbító körülmény jogosítvány helyszíni elkobzását vonja maga után. Kisebb szabálysértés esetén helyszíni bírságolás, súlyos kihágás esetén előállítják őket, vagy még börtönbe is zárhatják.
KISZó-összeállítás
P. S. Összeállításunk a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK) segítségével jött létre, melynek Kárpátaljáról a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége (MÚKSZ) a tagja. A szlovéniai viszonyokról Végi József, a Szlovén RTV lendvai szerkesztőségének rádiós szerkesztője, a horvátországi tudnivalókról Kutin Zsuzsanna, a Horvát Rádió munkatársa tájékoztatta a Kárpáti Igaz Szót.
|