|
Káosz és hazugság: ez lenne az F1 új arca?
Lewis Hamilton a McLaren vezetőinek hanyagsága, a Ferrari pedig (részben) Michael Schumacher rossz döntései miatt szenved. Jenson Button és a Brawn GP közben újabb megérdemelt győzelmet arat Sepangban az egyre jobb Toyoták és az egyik BMW előtt.
Flúgos futamon szerezte meg idei második győzelmét Jenson Button. A Forma-1-es vb Malajziai Nagydíján az időjárás írta a forgatókönyvet. A pilóták 21 kört tettek meg, amikor elkezdett szemerkélni az eső. Néhány perc múlva már özönvíz zúdult a pályára. Az esőfüggöny átláthatatlan volt, így a 32. körben félbeszakadt a futam. A versenyigazgatóság negyvenöt perc múlva döntött úgy, hogy nem rendel el új rajtot. Néhány percbe telt, míg kihirdették, hogy Nick Heidfeld lett a második. A BMW német pilótája útban a dobogó felé tudta meg, hogy helyet cserél Timo Glockkal. A Forma-1 történetében öt olyan alkalom volt, amikor félbeszakították a versenyt. A szabályok szerint a csonka malajziai futam után a pilóták a megszerezhető pontok felét kapták meg.
Gyorsan változik a világ, és vele együtt a száguldó cirkusz is. Olyan dolgok válnak valóra, amelyeket két-három évvel ezelőtt csak néhány eltévelyedett álmodozó visszatérő rögeszméjének gondoltunk. Erre a szezonra úgy alakították át a versenyautók felépítését, hogy azok kifejezetten segítsék a hátulról érkező (gyorsabb) autó előzését; a KERS bevezetésével pedig az F1-ben is beköszöntött az energia-újrafeldolgozás, a hibridautók kora. Végre meghallgatták az F1-rajongók millióinak óhaját, és a tévékamerák már nemcsak az első néhány helyen körözőket mutatják, hanem a mezőny sűrűjében történő eseményeket is, amelyek általában sokkal izgalmasabbak, mint az első helyeken tanyázók idilli kocsikázása. És talán mind közül a legfontosabb, hogy a pénzt két kézzel szóró F1-es csapatok vezetői végre belenéztek a tükörbe, és belátták, hogy nincs többé létjogosultsága a 400 millió eurós éves költségvetésből fenntartott mamutistállóknak, ezért belementek a Flavio Briatore és Frank Williams által szorgalmazott, drasztikus költségcsökkentésbe.
De vannak dolgok, amelyek nem változnak. A McLaren-Mercedes például évek óta igyekszik elhitetni mindenkivel, hogy az igazság Wokingban lakik, ők minden velük kapcsolatos döntésnek csak szenvedő alanyai. A tavalyi sorozatos botrányokat követően rögtön az első futamot hazugsággal kezdik. Lewis Hamilton Dave Ryan, a McLaren sportigazgatója utasításának engedelmeskedve lefékez, szabálytalan előzésre késztetve Jarno Trullit, akit először kizárnak, majd egy újabb vizsgálat és az ominózus rádióbeszélgetés kielemzése után Lewist zárják ki. Az egy dolog, hogy a tévében látott befutó sorrendjének megváltoztatása, a sok botrány nem tesz jót a sportág imázsának. A morális válság ráadásul komoly szakmai válsággal párosul, a McLarennek ugyanis, jól működő KERS ide vagy oda, továbbra sem megy a pályán. Kovalainen Melbourne után Sepangban sem élte túl az első kört; Hamiltont pedig csak a malajziai 7. hely vigasztalhatja. A világbajnok alakulata a konstruktőr-vb 8. helyén szerénykedik, egyetlen ponttal.
Szakmailag még siralmasabb a helyzet a Ferrarinál: legutóbb 1992-ben esett meg az a csúfság Maranellóban, hogy az első két futam után nulla ponttal álljanak; még mielőtt Jean Todt gatyába rázta volna a vergődő gárdát. Miután Melbourne-ben Räikkönen simán falhoz passzírozta az F60-ast, Massa pedig a hátsó felfüggesztés hibájából kényszerült feladni a futamot, Montezemolo elnök feltámadást ígért Sepangban. Ehhez képest a vörösök komoly stratégiai hibák sorozatát követték el, amiért bizony Michael Schumachert is felelősség terheli. A hétszeres világbajnok szaktanácsadóként van jelen a versenyeken, becsült ötmillió euróért (éves gázsi). Feladata, hogy az olyan kiélezett szituációkban, mint amilyet a változékony sepangi időjárás okozott, segítse a csapatot a helyes döntések meghozatalában.
"Egyértelmű, hogy hoztunk néhány hibás döntést, mindenekelőtt Kimi első kerékcseréjénél. Valahogy ki kell vergődnünk ebből a gödörből, és mindenkinek el kell vállalnia a felelősséget a maga területén. Mélyebbre kell ásnunk, méghozzá azonnal. Változtatni kell a hozzáállásunkon, és beletörődni, hogy más helyzetben vagyunk, mint a korábbi években" mondta Domenicali. Hogy ez pontosan mit jelent, azt a Sepangban kilencedikként rangsorolt, ezért joggal zaklatott Massa fogalmazta meg: "Nem a mi embereink lettek hülyébbek egy év alatt: a mezőny lett sokkal kiegyenlítettebb".
A pontszerzésért, dobogós helyekért folyó csatározás jelen állás szerint a Brawn GP-nek, a Toyotának, a Red Bullnak és talán a Williamsnek nem esik nehezére. Buttonnak és Barrichellónak sikerült átmentenie nagyszerű melbourne-i formáját a szezon első "igazi" versenypályájára; a Brawn BGP 001-ről pedig vasárnap óta azt is tudjuk, hogy a tempós, sodrós kanyarokban éppen olyan gyors és kiszámítható, amilyen az Albert park szűk fordulóiban volt. Nico Rosberg eljátszotta ugyan a nyulat a Williams németje villámrajtot vett és az első 15 körben még a Brawn és a Toyota pilótái is csak a diffúzorát szaglászhatták , de az előrehozott fináléban megint rajtavesztett.
Ehhez már csak az kell, hogy az FIA Motorsport Világtanácsa április 14-én ne semmisítse meg a vitatott "kétfedelű" diffúzort használó csapatok Toyota, Brawn, Williams eredményeit. Azzal ugyanis nem csak az első két verseny listáját írnák át teljesen, hanem mély sebet ejtenének az F1 botrányoktól meggyötört orcáján is.
KISZó-összeállítás
|